Ez az oldal 2022. áprilisában frissült utoljára, és az akkor hatályos Covid19-intézkedésekkel foglalkozik. Az alábbiak már nem érvényesek, s reméljük, soha többé nem kell velük többé foglalkoznunk.


Covid19


Hogyan hat a koronavírus-járvány a zarándoklatokra?

2020 tavaszától nagyjából 2021 júniusáig nem lehetett utazni. Azóta már lehet, de a helyzet folyamatosan változik. Mindenesetre az Európai Unión belül az uniós digitális Covid-igazolvánnyal – az alább részletezett korlátozások mellett – biztonsággal lehet mozogni.

A járványügyi (pl. maszkviselési, oltottsági stb.) szabályok mindenütt különböznek, és állandóan módosulnak, ezért nem lehet hosszú távra tervezni. Mindazonáltal igyekszünk lépést tartani a különböző országok előírásainak változásaival, és ezeket közzétesszük itt, illetve az adott zarándoklat saját oldalán.


Vigyek-e magammal magyar védettségi igazolványt a zarándoklatra?

Nem érdemes, ugyanis nem veszi semmi hasznát. A magyar védettségi igazolványt 2022. január végéig világszerte nagyjából két tucat ország elfogadta, ám mára ez a lehetőség megszűnt.

Viszont ha van magyar védettségi igazolványa, akkor van uniós digitális Covid-igazolványa is, amit mindenképpen magával kell hoznia a zarándoklatra. Ha nincs Önnél ilyen, akkor már a repülőgépre sem szállhat fel.


Mi az az uniós digitális Covid-igazolvány? Mire jó?

Ez egy igazolás, amely tanúsítja, hogy

  • be vagyunk oltva Covid19 ellen,
  • teszteltek minket Covid19-re vagy
  • felgyógyultunk a Covid19-ből.

Uniós digitális Covid-igazolvány ingyen jár minden olyan uniós polgárnak (pl. magyar, szlovák, román stb. állampolgárnak), aki a fenti három feltétel valamelyikének megfelel.

Az igazolvány nem egy műanyagkártya vagy egy kis könyvecske, hanem tulajdonképpen csak egy négyzet alakú QR-kód. A megfelelő helyen (pl. repülőtér, szálloda, kávézó, étterem, múzeum) a hivatalos személyek ezt egy mobiltelefonnal leolvassák („lecsippantják”), és így győződnek meg arról, hogy valóban be vagyunk oltva / teszteltek minket / átestünk a betegségen.

Az igazolvány valójában nem egyetlen igazolvány, hanem minden egyes Covid19-cel kapcsolatos eseményre külön igazolvány (vagyis külön QR-kód) jár. Tehát lehet pl. egy igazolványunk az első oltásunkról, egy igazolványunk a második oltásunkról, egy igazolványunk a három hónappal ezelőtti tesztünkről és így tovább. A mobilalkalmazásban úgy is jelennek meg, hogy uniós oltási igazolvány, uniós tesztigazolvány és uniós gyógyultsági igazolvány.

Az uniós digitális Covid-igazolványnak az a haszna, hogy viszonylag könnyen beutazhatunk vele az EU 27 tagországába, ahová a Pannon Pilgrim zarándoklatainak jó része irányul.


Hogyan tehetek szert az uniós digitális Covid-igazolványra?

Ha az előző kérdésnél említett három feltétel valamelyikének megfelelünk, akkor ingyen igényelhetünk igazolványt.

Az igazolványt (illetve igazolványokat) a következőképpen szerezhetjük be:

  • Az eeszt.gov.hu oldalon keresztül letölthetjük a telefonunkra egy alkalmazás formájában. Az applikációt először regisztrálni kell az oldalon leírt módon. A használata nem teljesen magától értetődő, ezért útnak indulás előtt mindenképpen gyakoroljuk! Mivel a telefonunk folyamatosan a kezünk ügyében van, ezért ez a legkényelmesebb megoldás.
  • Kinyomtatjuk magunknak. Ehhez az ügyfélkapus fiókunkkal be kell jelentkeznünk az eeszt.gov.hu oldalon, majd követni az utasításokat. Ha kinyomtattuk, egyszerűen tegyük a pénztárcánkba, és készen is vagyunk. Mivel minden oltás után külön uniós digitális Covid-igazolványt kapunk, ezért fontos, hogy a legutolsó oltásra vonatkozót nyomtassuk ki.
    Ha mi magunk nem boldogulunk, a nyomtatást a háziorvosunknál vagy egy kormányablakban is elvégezhetjük.


Elfogadják-e a Magyarországon kapott oltásomat? Mi a helyzet a „keleti” vakcinákkal?

Az EU tagországai (köztük Magyarország) abban állapodtak meg, hogy mindannyian automatikusan elfogadják azokat az oltásokat, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyott:

  • AstraZeneca (Vaxzevira)
  • Johnson & Johnson (Janssen)
  • Moderna (Spikevax)
  • Novavax (Nuvaxovid)
  • Pfizer-BioNTech (Comirnaty)

Ha tehát ilyen vakcinát kaptunk, akkor minden további nélkül utazhatunk.

Ezeken kívül minden tagország maga döntheti el, hogy melyik oltást fogadja el. A „keleti” oltásokat az EU-ban csak Magyarország fogadja el, más országok nem vagy csak feltételekkel.

Jelenleg (2022. április) ha a két „keleti” (vagyis Szputnyik vagy Sinopharm) oltás mellé harmadiknak Pfizert vagy Modernát kaptunk, minden további nélkül utazhatunk az EU-ban.

Nehézség akkor van, ha utoljára „keleti” oltást kaptunk: ilyenkor el kell végeznünk egy tesztet.

A Covid19-cel kapcsolatban további információkat talál az egyes zarándoklatok leírásában és jelentkezési űrlapján, illetve – ha ott nem találja meg a választ – szívesen állunk rendelkezésére e-mailen vagy telefonon.


Jó-e valamire, ha már harmadik oltást is kaptam?

Igen, sőt egyre inkább „a három az új kettő”, vagyis az EU-ban (Magyarországon is) a három oltás minősül alapértelmezettnek.

A második oltás beadása után 9 hónappal lejár az uniós digitális Covid-igazolvany érvényessége, és csak egy harmadik oltással hosszabbítható meg. (Részletesen lásd az igazolvány érvényességéről szóló kérdést.)


Meddig érvényes az uniós digitális Covid-igazolvány?

Ha még csak egy oltást kaptunk, akkor az uniós digitális Covid-igazolványunk nem érvényes.

Ha két oltást kaptunk, akkor a második oltás beadásától 9 hónapig (270 napig) használhatjuk arra, hogy belépjünk vele egy uniós országba. Ha ez az idő letelik, az oltási igazolvány érvénytelenné válik (mintha egyáltalán nem lennénk beoltva), és csak a harmadik oltás megkapása után használhatjuk ismét.

Ha már három oltást kaptunk, akkor az oltási igazolvány határozatlan ideig érvényes.

Negyedik, ötödik stb. oltásról egyelőre nincs hír.


Hogyan tudom magam úgy teszteltetni, hogy azt el is fogadják az adott külföldi országban?

Teszteltetni akkor kell magunkat, ha

  • nem vagyunk beoltva,
  • még csak két oltást kaptunk, és a második óta több mint 9 hónap telt el,
  • utolsó (második vagy harmadik) oltásként „keleti” vakcinát kaptunk, vagy
  • több mint 6 hónapja gyógyultunk fel a Covid19-ből (és a fenti oltási helyzetek egyike érvényes ránk).

Ilyenkor célszerű uniós digitális tesztigazolványt készíttetnünk, amit probléma nélkül fogadnak el más uniós országokban is. (Természetesen más oltási bizonyítvány is megfelelő lehet.) Ilyenkor a következő eljárást ajánljuk:

  1. Tájékozódjunk arról, hogy az adott országba való belépéshez
    (i) milyen tesztet kell elvégeznünk (PCR kell vagy egy antigén gyorsteszt is elég),
    (ii) az indulást megelőző legfeljebb hány órában (általában 24 vagy 48).
    Erről információkat talál az adott zarándoklat leírásánál, illetve az egyik alábbi kérdésnél említett weboldalon.
  2. Keressünk az interneten egy közeli tesztelőhelyet. (Egy hosszú lista található belőlük a Nemzeti Népegészségügyi Központ weboldalán.) Győződjünk meg róla, hogy elkérik a TAJ-számunkat, és a teszt eredményét ennek segítségével – még az utazás indulás előtt – feltöltik az EESZT-be.
  3. A fenti előírásoknak megfelelő időben (általában az indulás előtt 1–2 nappal) végeztessük el a tesztet. Ennek ára igen változó lehet, általában 10.000–20.000 Ft körül van.
  4. A tesztelőhely által mondott időben ellenőrizzük, hogy a tesztünk eredménye felkerült-e az EESZT-be. Ennek egyik módja, hogy ügyfélkapuval belépünk az eeszt.gov.hu oldalra, és kinyomtatjuk az adott tesztelésre vonatkozó uniós digitális Covid-igazolványunkat. Másik módja, hogy a mobiltelefonunkon megnyitjuk az EESZT-alkalmazást, amelyben automatikusan megjelenik az összes uniós digitális Covid-igazolványunk, így a legutóbbi tesztelésről szóló is.
  5. Ha a teszt eredménye nem pozitív, akkor az eredménnyel a zsebünkben (papíron vagy telefonon) elindulhatunk a zarándoklatra.


Mi történik, ha az indulás előtt egy-két nappal elvégzett tesztelésnél kiderül, hogy Covid19-betegségem van?

Ha Covid19-tesztje pozitív lett, akkor sajnos nem vehet részt a zarándoklaton, hiszen egyetlen európai ország sem enged a területére koronavírust hordozókat. Mivel eddigre már a Pannon Pilgrim az Ön által befizetett összeget jórészt elköltötte (pl. repülőjegyre, szállásra, különbuszra stb.), ezért az általános szerződési feltételek szerint ilyenkor Önnek már nem jár vissza pénz.

Aki elkerülné az ilyen helyzeteket, az köthet útlemondási vagy más néven sztornóbiztosítást. Ha ilyent kötött, akkor a biztosító kifizeti az út árát a fent említett esetben (és sok más olyan váratlan eseménynél is, amelyek miatt nem tud részt venni az úton) , így Önt anyagi kár nem éri.

A sztornóbiztosítás díja az út teljes árának 1/40 része (2,5%). Ha szeretne ilyen biztosítást kötni, kérjük, jelölje be a jelentkezési űrlapon.


Haza tudok-e jönni külföldről minden nehézség nélkül?

Igen, a Magyarországra való beutazásra/hazautazásra semmiféle járványügyi korlátozás nem vonatkozik: nincs szükség sem uniós Covid-igazolványra, sem magyar védettségi igazolványra, sem tesztre, sem semmi egyébre.


Hol találok aktuális információkat arról, hogy egyes országokba milyen feltételekkel lehet belépni?

konzinfo.mfa.gov.hu

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának weboldala, amely országonként tartalmazza az aktuális utazási tanácsokat.

reopen.europa.eu/hu

Az Európai Bizottság által működtett 24 nyelvű honlap, ahol az unió mind a 27 tagországáról azonos szerkezetben megtaláljuk az összes szükséges információt (pl. elfogadott oltások, tesztelési követelmények, maszkhasználati előírások stb.). A magyar szövegek gépi fordítással készülnek, tehát elképzelhető, hogy olykor nehéz megérteni őket. Ilyen esetben érdemes átkapcsolni az oldalt az adott ország nyelvére vagy angolra.

corona.health.gov.il/en/abroad/arriving-foreign-nationals

Az izraeli egészségügyi minisztérium tájékoztató oldala az országba beutazni kívánóknak.