A Via Francigena Canterburyből (illetve most már Londonból) vezet Rómáig, majd azon túl egészen az olasz csizma sarkáig, Santa Maria di Leucáig. A Pannon Pilgrimmel évek óta az észak felől Rómába vezető utolsó kb. 400 km-t szoktuk végigjárni, három egyhetes szakaszban:
- Lucca–Siena (Észak-Toszkána)
- Siena–Montefiascone (Dél-Toszkána)
- Montefiascone–Róma
Adódik tehát a kérdés (gyakran felteszik): melyiket érdemes bejárni?
A kincstári válasz természetesen az, hogy mindhármat, amint sokan meg is teszik: egy év – egy szakasz, három év alatt elérünk Luccából Rómába.
Mindazonáltal nem mindenki ilyen elszánt, úgyhogy igyekszünk pár gondolattal segíteni a döntést.
Ami számszerűsíthető:
- a legrövidebb az utolsó, Rómába vezető út (~130 km, ~21,5 km/nap),
- ennél valamivel hosszabb az első (észak-toszkán) út: ~135 km, 22,5 km/nap),
- a leghosszabb pedig a középső (Dél-Toszkána): ~150 km, 25 km/nap).
Ennek megfelelők a szintkülönbségek is (rövidebb út = kevésbé hepehupás út), valamint a szállások kényelme is (rövidebb út = kényelmesebb szállások). S ezért a rövidebb utak általában valamivel költségesebbek is.
Ami szubjektív, avagy ki kit szeret, szép az annak:
Az első szakasz (Észak-Toszkána) érint egy sor gyönyörű kisvárost, amelyeket életében szinte mindenki szeretne meglátogatni. Itt van Pisa a híres ferde toronnyal, Lucca városfalával, San Miniato II. Frigyes erődjével és csillagokkal díszített székesegyházával, a középkori San Gimignano a tornyaival és zegzugos utcácskáival, és végül Siena, ahol az egész földkerekségen talán a legnagyobb az egy hektárra eső kulturális örökség sűrűsége: megannyi filmforgatási és UNESCO világörökségi helyszín. Dimbes-dombos út szemet gyönyörködtető toszkán tájjal és városkákkal.
A második szakasz (Dél-Toszkána) a legtoszkánabb Toszkána: hegytetőn álló büszke villák, udvarukban mediterrán fenyők és cédrusok, a dombok közt lágyan kanyargó, ciprusokkal szegélyezett utak – egyszóval mindaz, amit a képeslapokról, színes albumokból, valamint az irigykedve nézett Facebook- és Instagram-bejegyzésekből ismerünk. Ennek legszebb példája az Orcia-völgy (UNESCO világörökség), amelyben két napig sétálunk. A terület ritkán lakott (ezért is kell olykor sokat menni egy nap), és persze itt is vannak gyönyörű városok: a már említett Siena, és egy maréknyi apró ékszerdobozka: Buonconvento, San Quirico d’Orcia, Radicofani. Az út vége már átvezet Lazio tartományba, ami egy egészen másik világ.
A harmadik szakasz már nem az elegáns, jómódú és kicsit hűvös Toszkána, hanem Lazio tartomány, vagyis a firenzei nemesek helyett a római pápák fennhatósága alatt sétálunk: barnább, szegényebb, barátságosabb mint Toszkána. A városok egy kicsit kopottabbak, az emberek kedvesebbek, a domináns színek kicsit sötétebbek (hiszen márvány és mészkő helyett itt tufából építkeznek), az egész egy kicsit melegebb hangulatú. A római útszakasz jellegzetessége, hogy gyakran szállunk meg kolostorokban, ami jó alkalom, hogy bepillantást nyerjünk hús-vér szerzetesek életébe, akik egész életüket Isten szolgálatának szentelik, s ezáltal egy kicsit mi is sütkérezzünk a belőlük áradó Isten- és emberszeretetben.
Kipróbálnád? Itt megnézheted az utakat részletesen is!
