A szentévek hagyománya igen régi múltra tekint vissza: a katolikus Egyházban 700 évvel ezelőtt (hazai időszámítás szerint a Árpád-kor legvégén) indult útjára. Az eredeti elképzelés szerint 100 évenként, ma már gyakorlatilag 25 évenként ismétlődik. A szentévről szóló sorozatunkat annak eredetével és gyökereivel kezdjük.
A zsidó hagyományok
Mózes harmadik könyvének, a Leviták könyvének 25. fejezete a forrása a zsidó hagyománynak, mely szerint minden 7. évben parlagon kell hagyni a földeket, s elengedni a rabszolgákat, ez a Smitá vagy szombatév (itt is van: 2 Mózes 21,1-6). Ezen kívül előírás még, hogy minden 7×7 esztendőt követő évben jobel évet tartsanak (innen ered a jubileum szavunk), vagyis minden egyéb tulajdon is kerüljön vissza az eredeti tulajdonoshoz: az Úrhoz. Vonatkozott ez elsősorban a földek és a rabszolgák, de még az adózás elengedésére is, amelyet olykor nem zsidó uralkodók is betartottak, többek között Nagy Sándor is.
A gyakorlatban azonban ez a szokás vajmi kevéssé valósult meg. Jeremiás könyvében előfordul ugyan egy eset (Jer 34, 8-22), ám az elengedett rabszolgákat – a próféták ostorozása ellenére – még ekkor is visszafűzték a rabláncra.
VIII. Bonifác pápa
A katolikus egyház ezt a hagyományt csak egy bő évezreddel később fedezte fel újra, ezúttal már nem tárgyi tulajdonra, hanem a bűntől való megszabadulásra vonatkozóan. A középkor és a reneszánsz határának viharos történelmi eseményei közt próbált helytállni VIII. Bonifác, a katolikus egyház 193. pápája, több-kevesebb sikerrel. E korszakról és előzményeiről bőségesen olvashatunk Umberto Eco A rózsa neve című könyvében, ahol mintegy mellékesen a 13-14. század egyháztörténetét is ábrázolja humanista alapossággal.
VIII. Bonifác volt egyébként az, aki a pápai tiarára a második koronát ráhelyeztette, és ő volt az első, aki lemondott pápát követett, ő alapította meg Róma első egyetemét, a – ma is működő – Sapienzát. Nagy jótette a művészetek kedvelőinek, hogy Giotto di Bondonét felfogadta a pápai udvarba freskókat festeni római és más itáliai bazilikákba. Megosztó személyiség volt, már életében is nagyon nehezen viselte őt Dante Alighieri, aki bele is írta a pápát az Isteni színjátékba, mégpedig a pokol egyik legmélyebb bugyrába, halála után pedig a Stabat Mater költője, Jacopone da Todi, a fehér guelfek hű követője is becsmérlően nyilatkozott róla.
Az első szentév 1300-ban
1300. február 22-én hirdette meg VIII. Bonifác az első szentévet, az Antiquorum habet fide kezdetű pápai bullával, hogy a centenárium az egyetemes megbocsátás és kiengesztelődés esztendeje legyen. Szándéka szerint ezzel több legyet is ütött egy csapásra: az elmúlt évszázadok viharaiban megtépázott pápai tekintélyt helyreállítja, és a Rómába érkező zarándokok tömegeitől némi tőkét gyűjt a jövendő keresztes hadjáratra. Nem mellesleg, a szentév során Róma templomait és bazilikáit is felújították. Egy korabeli krónikás szerint mindegy 200 ezer zarándok lepte el Róma utcáit, különösen Szent Péter és Pál napján, 1300 június 29-én. (Az Örök Város lakossága ekkoriban 30-40.000 fő lehetett, mint manapság Vác, Baja vagy Cegléd.)
Egy további oka is volt a szentév nagyszabású rendezvényének: hogy a zarándoklatoknak ellenőrizhető kereteket adjanak. Abban a korban nem voltak ritkák a megkérdőjelezhető szándékú, eretnek jellegű csoportosulások, gondoljunk csak a flagellánsokra. Az egyház ezekben általában fenyegetést látott, s igen határozottan lépett fel ellenük, aminek része volt a zarándoklás szabályozása is.
A legelső szentévben még megkülönböztették a római és a messziről jött zarándokokat. A helybélieknek 30 ízben kellett ellátogatni Szent Péter és Pál apostol sírhelyéhez, a messziről jötteknek ellenben elég volt ezt 15-ször megtenni.
VIII. Bonifác pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában van eltemetve, nem messze a magyar kápolnától jól látható helyen: aki járt már a grottákban, egészen biztosan elhaladt mellette.
Szeretnéd megnézni, hogy 725 év alatt milyenné vált a szentév? Csatlakozz egy római zarándoklatunkhoz! Gyönyörű élmény lesz!
Stenszky Cecília
