A kezdetek
Mint már az előző bekezdésben említettük, a 18. század végén megszüntették a norciai kolostort, így Szent Benedek szülővárosa mintegy két évszázadra bencés szerzetesek nélkül maradt.
Élt az ezredforduló táján Rómában egy fiatal amerikai szerzetes, Cassian Folsom, aki az egyik szentszéki hivatalban dolgozott. 1998 szeptemberében két másik társával alapított egy bencés közösséget az Aventinuson egy városi lakásban, amelyet rövidesen hivatalosan is elismert az egyház. Két évvel később pedig a spoletói érsek meghívta őket, hogy költözzenek Norciába, hogy újra éljenek bencések rendalapítójuk szülőhelyén.
A közösség elfogadta a meghívást, átköltöztek a római nyüzsgésből az csöndes umbriai tájba, és elkezdték gondját viselni a városka főterén álló Szent Benedek-bazilikának. A következő másfél évtizedben beilleszkedtek a városba, ráadásul a létszámuk is szépen gyarapodott, mígnem a 2016-os földrengés romba döntötte Umbria jelentős részét, így sok száz templomot, köztük a Szent Benedek-bazilikát is. Mivel úgy tűnt, hogy a leendő helyreállítás után ez lesz a város egyetlen temploma, ezért az érsek megkérte a bencéseket, hogy adják át a templomot az egyházmegyének. A bencések ebben Isten szándékát látták, így kiköltöztek a városon kívülre egy romokban álló hajdani kapucinus kolostorba. Rengeteg munkával és sok adománynak köszönhetően már szépen fel- és kiépítették a helyet, amelyet mi is megcsodálunk zarándoklatainkon.
A szerzetesközösség legújabb büszkesége, hogy nemrég hivatalosan is elnyerték az apátság rangot, ami azt jelenti, hogy létszámban és anyagiakban teljesen önfenntartók, az Úr gondoskodásán kívül nem szorulnak rá senkire.
Szoros értelemben véve nincs egységes bencés rend, hanem több különálló kongregáció van, amelyeket Szent Benedek regulája köt össze. Minden szerzetes a saját apátjának (regionális vezetőjének) tartozik feltétlen engedelmességgel.
Milyen is a bencés élet?
Zarándokutunk során betekintést nyerünk a szerzetesek hétköznapjaiba:
A benedeki életforma jellegzetessége, hogy a szerzetesek egész életükre egyetlen közösség – itt például a norciai apátság – mellett kötelezik el magukat. Ez a stabilitás, az állhatatosság fogadalma. Életük keretét a tiszta, egyszerű élet, liturgia (közösségben végzett imádság), a lectio divina (a Szentírás imádságos olvasása) és a munka ritmusa jelöli ki. A „Lege, ora et labora” ugyan csak a későbbi századokban vált a rend jelmondatává, ám híven tükrözi a fiatalokból álló közösség életmódját: „olvass, imádkozz és dolgozz!”
Egészen meglepődtünk, amikor megtudtuk, mit is jelent ez a gyakorlatban. A norciai bencések nemzetközi közösség: 20 fiatal férfi Európa és Észak-Amerika különböző vidékeiről, vagyis angolul legalább olyan jól elboldogulunk a körükben, mint olaszul. Külsejükben nagyon hasonlítanak: kopaszra borotválják a fejüket, és hosszú szakállat növesztenek, akárcsak Szent Benedek. Barna szerzetesi ruhát viselnek az egyszerűség jegyében; mindennapi munkájukat is ebben végzik. Meghatározott időközönként naponta 6-szor imádkoznak. Az első imára valamikor hajnal 3 környékén hívja a barátokat a kis harang, ami után már nem fekszenek vissza, indul a nap. A mi szemünkben az aszkézisük talán egyik legnehezebb része, hogy tavasztól őszig naponta mindössze egyszer esznek, míg a téli időszakban megengedett a napi kettő étkezés. Majdnem vegetáriánusok (évente háromszor esznek húst), és többnyire a saját maguk által megtermelt zöldséget, gyümölcsöt és tojást fogyasztják.
Egyetlen aprócska élvezeti cikket engednek meg maguknak, a nagy hagyományokra visszatekintő, saját főzésű bencés sört, amiből fent a kolostorban mi is vásárolhatunk (csak arra figyeljünk, hogy hazafelé a repülőgépen nem vihetjük fel a fedélzetre).

Nekünk magyaroknak egy kis plusz érdekesség, hogy a jelenlegi Norcia-i bencés apátsági épület 2016 utáni felújításához a magyar kormány is hozzájárult egy jelentősebb adománnyal, ezért a templom sekrestyéjében tiszteletből Szent István királyunk szobra is látható. A magyar látogatókat mindig szívesen fogadják.
Idén Szent Benedek életének e fontos helyszínét 4 napos Szent Rita –Szent Benedek zarádoklatunkon látogatjuk meg. A hosszú hétvége során Cascia és Roccaporena falujában Szent Rita életszemléletével, élettörténetével ismerkedhetünk meg, Nociában pedig betekintést nyerünk a bencés közösség autentikus hétköznapjaiba.
A következő zarándoklatunk: https://pannonpilgrim.hu/uti-celok/olaszorszag/norcia