Pio atya és Szent Mihály arkangyal: tavaszváró hétvégi repülőgépes zarándoklat San Giovanni Rotondóba

4 nap

Ötvenegynéhány évvel ezelőtt, 1968 szeptemberében halt meg egy Francesco Forgione nevű öregember. Korán belépett a kapucinus szerzetesek közé, ahol a Pio (kegyes) nevet kapta. Padre Pio, Pio atya a 20. század egyik legnagyobb hatású szentje lett. Lakóhelye, 1916-tól a dél-olaszországi San Giovanni Rotondo melletti kolostor, már életében zarándokhellyé vált, a hozzá tóduló híveknek már az ’50-es évek végén új templomot kellett építeni.

„Halálom után többet fogok tenni. Igazi küldetésem halálom után kezdődik.” – mondogatta Pio atya, s nem véletlenül: már életében is megszámlálhatatlan csodás esemény tanúskodott hitéről, amelyek máig folytatódnak.

Tartson velünk, ha Pio atya egykori lakóhelyén, a gyönyörű Dél-Olaszországban (talán már az első mediterrán tavaszi hétvégén) szeretné megélni az ő lelkiségének légkörét.

  • 2025 február 28 – március 3.  (péntek–hétfő)
Hírlevél-feliratkozás:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket



  • 4 nap / 3 éjszaka
  • 2025. február 28. – március 3. (péntek–hétfő)
  • Budapest–Bari–San Giovanni Rotondo–Monte Sant'Angelo és vissza
  • Budapest–Bari repülőgép (fapados légitársaság), Bari–San Giovanni Rotondo–Monte Sant'Angelo különbusz
  • Naponta 1–2 km (városi séta)
  • 3*** szálloda Pio atya kolostorától néhány száz méternyire, egy- és kétágyas, fürdőszobás szobák (egyágyas szoba felára: 51 000 Ft)
  • Reggeli és vacsora (félpanzió)
  • 1 db 20×25×40 cm kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (elsőbbségi: 19 000 Ft, 10 kg: 17 000 Ft, 20 kg: 25 000 Ft. - részletek a GYIK-ben).
  • A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg.
  • Szász Zsombor OFM ferences szerzetes
  • 269 000 Ft
  • Babos Gábor: +36 76 800-930

Áttekintés

A zarándoklat rövid, ám bőven elegendő arra, hogy San Giovanni Rotondóval és Monte Sant’Angelóval megismerkedjünk: végigjárjuk Pio atya tevékenységének és Szent Mihály arkangyal megjelenéseinek helyszíneit és megízleljünk egy hamisítatlanul olasz sikátoros belvárost.

Zarándoklatunk legszebb pontjai

  • első, második és harmadik templom Pio atya kapucinus kolostorában, ima Szent Pio testénél
  • a Szenvedés Enyhítésének Háza, vagyis a Pio atya által alapított hatalmas, világszínvonalú kórház
  • keresztút és rózsafüzér-imádság,
  • Monte Sant’Angelo, a hegyre épült középkori város és Szent Mihály arkangyal zarándokhelye (UNESCO világörökség),
  • Bari belvárosa a Szent Miklós-bazilikával és a Szent Savinus-székesegyházzal

Közvetlen kapcsolat

Kér(d)ése van?
Hívjon fel, munkanapokon
9:00 – 16:00 között:

+36 76 800 930

Írhat is nekünk:

info@pannonpilgrim.com