Zarándoklat Pio atya, Szent Mihály arkangyal és Apulia ismeretlen kegyhelyeire

6 nap

Információk

  • 6 nap / 5 éjszaka
  • 2024. szeptember 6–11. (péntek–szerda)
  • Budapest–Bari–San Giovanni Rotondo–Casalabate–Leuca-fok és vissza
  • Budapest–Bari repülőgép (fapados légitársaság), majd különbusszal az olaszországi útvonal teljes szakaszán
  • Naponta 1–2 km (városi séta, de lehetnek meredekebb, egyenetlenebb szakaszok, lépcsők)
  • 3*** szállodák, egy- és kétágyas, fürdőszobás szobák; Pio atya kolostorától néhány száz méternyire; illetve közvetlenül a tengerparton
  • 1 db 20×25×40 cm-es kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (részletek a GYIK-ben).
  • A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg.
  • Magyar lelki vezető kíséri a csoportot
  • 419 000 Ft
  • Babos Gábor: +36 76 800-930

Áttekintés

Nincs 60 éve, hogy 1968 szeptemberében meghalt Francesco Forgione, öreg kapucinus szerzetes. Szerzetesi nevén ismert Pio (kegyes) atya a 20. század egyik legnagyobb hatású szentje lett. Lakóhelye, a San Giovanni Rotondo melletti kolostor, már életében zarándokhellyé vált, a hozzá tóduló híveknek először már az ’50-es évek végén új templomot kellett építeni, majd a 2000-es évek elején egy még sokkal nagyobbat.

„Halálom után többet fogok tenni. Igazi küldetésem halálom után kezdődik.” – mondogatta Pio atya, s nem véletlenül: már életében is megszámlálhatatlan csodás esemény tanúskodott hitéről, amelyek máig folytatódnak.

Tartson velünk átélni Szent Pio atya lelkiségének légkörét a gyönyörű dél-olaszországi Apulia (Puglia) tartományban fekvő San Giovanni Rotondóba!

Apuliában azonban más, magyarok számára tán kevéssé ismert kegyhelyek is vannak. Utunk második felében ezek közül kettőt keresünk fel: a Brindisi melletti Jaddico-szentélyt, egy 1962-es Mária jelenéssorozat helyszínét és az olasz csizma sarkának csücskén, a Leuca-fokon, gyönyörű földrajzi környezetben épült zarándokhelyet.

Az utolsó két éjszakát tengerparti szállodában töltjük, s innen kiindulva – a kegyhelyek mellett – olyan lenyűgöző helyszíneket is meglátogatunk, mint az UNESCO világörökségi listás Castel del Monte és Alberobello, a 17. szd-i „lebegő misztikus” Szent József szülővárosa, Copertino, valamint Lecce, Brindisi és Bari történelmi belvárosa.

Zarándoklatunk legszebb pontjai

  • Pio atya életének színterei, a templomok és a kolostor San Giovanni Rotondóban
  • Monte Sant’Angelo, a hegyre épült középkori város és Szent Mihály arkangyal zarándokhely (UNESCO világörökség),
  • Castel del Monte és Alberobello UNESCO-listás építészeti világörökségek
  • Copertino városka
  • Brindisi és Lecce történelmi városmagja
  • Santa Maria di Leuca kegyhely az olasz csizma sarkán
  • Jaddico-szentély, az 1968-as Mária jelenés helyszíne
  • Bari belvárosa a Szent Miklós-bazilikával és a Szent Savinus-székesegyházzal
  • a délolasz tenger

Napról napra

A repülőtéren 8:20-kor találkozunk. Repülőgépünk két órával később száll fel, és előreláthatóan 11:50-kor ér földet Bariban, ahonnan különbusszal rögtön indulunk tovább San Giovanni Rotondóba.

Szállásunk elfoglalása és egy rövid pihenés után átsétálunk a kegyhelyhez, ahol részt veszünk egy magyar szentmisén, majd egy kis beszélgetést követően elköltjük a vacsoránkat. A lelkesebbek este még részt vehetnek egy rózsafüzér imádságon Pio atya templomában.

Reggeli után busszal átgurulunk az alig 20 km-re lévő szomszéd településre, Monte Sant’Angelóba („Szent Angyal-hegy”), amely az 500-as évek (a Római Birodalom vége) óta Európa egyik legfontosabb zarándokhelye. Pio atya maga is szívesen járt át ide, Szent Mihály angyalhoz, és gyakran küldte ide a hozzá érkező gyónókat és lelki gyermekeit is.

Kicsit sétálunk a festői belvárosban, megcsodáljuk az elbűvölő Junno negyedet, és gyönyörködünk a Manfredoniai-öböl panorámájában, majd az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Szent Mihály arkangyal barlangbazilika felé vesszük az irányt. Ez a keresztény világ egyetlen olyan temploma, amelyet nem szentelt fel püspök (mivel ezt Szent Mihály angyal már a püspökök előtt megtette). Itt tartjuk mai szentmisénket, végül nagyjából két óra ebéd-és szabadidő következik, amelyet ki-ki kedve szerint használhat fel.

Délután visszagurulunk San Giovanni Rotondóba, ahol lesz némi szabadidőnk: lehet imádkozni Pio atya sírjánál, kegytárgyakat vásárolni, visszatérni kedvenc helyszíneinkre vagy sétálni egyet a városban.

A vállalkozó kedvűek jó időben részt vehetnek még egy rövid (kb. 3 km) minizarándoklaton a város fölötti hegyoldalban, ahol egy kicsit elcsöndesedhetünk a természetben, és innen is élvezhetjük a Manfredoniai-öbölre nyíló gyönyörű panorámát.

Este vacsora a szállodában, majd a lelkesebbek 21 órától részt vehetnek a gyönyörű szombat esti gyertyás körmeneten.

3. nap (vasárnap) :
San Giovanni Rotondo

A mai napot szánjuk arra, hogy alaposan megismerkedjünk Pio atya életének helyszíneivel, ezen keresztül pedig magával a szenttel és művével.

Reggeli után kisétálunk Pio atya kegyhelyéhez, részt veszünk a vasárnapi nemzetközi szentmisén, majd megtekintjük a három templomot.

Az első 16. században épült, egy igazi egyszerű apró faluszéli kapucinus kolostor temploma.

A második az 1950-es években épült, amikor Pio atya kedveltsége miatt a zarándokok már nem nem fértek el a kis templomban. A második templom megtekintése után fölsétálunk az egykori rendház emeletére, ahol a szent cellája és személyes tárgyai várnak, illetve az a kereszt, mely előtt imádkozva kapta meg Pio atya a stigmákat. 

A harmadik templom egy kortárs építészeti műalkotás: 2004-ben szentelték fel a minden ízében modern, légiesen könnyed és több ezer hívő és zarándok befogadására alkalmas épületet. Itt, az altemplomban őrzik Pio atya testét.

Ebéd után teszünk egy látogatást a Pio atya által alapított kórházban (ahol egy kis kiállítás is van), valamint keresztutat járunk a kegyhely és a kórház melletti kálvárián. Késő délután és este szabadidő lesz, és közös vacsora a szállodában.

Korán reggel részt veszünk egy magyar nyelvű szentmisén, amelyet a velünk jövő atya celebrál.

Közvetlenül reggeli után búcsút intünk Pio atya élete helyszínének és különbuszunkkal indulunk Castel del Montéba, Frigyes német-római császár titokzatos vadászkastélyához, amely a 8-as számmisztikán alapuló formavilága, építészeti stílusa és az építőanyagok minősége miatt szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

Ezután egy újabb UNESCO világörökségi helyszín következik, a kötőanyag nélküli kupolás kőkunyhóiról, a trullókról híres Alberobello. Zarándokvezetőnkkel bejárjuk a kora újkortól kezdve egészen a 20. század elejéig épített, két dombocskára települt történelmi városrészeket, ahol minden házikó trulló: lakások, boltocskák, kávézók, kiállítóhelyek, vendégfogadók, kovácsműhelyek és magtárak, de még egy templom is. A városkában szabadidő keretében lesz lehetőség ebédelni és a magunk kedvére bolyongani, vagy elsétálni a Szent Kozma és Damján ókeresztény vértanúk tiszteletére szentelt, tipikus latin kereszt alakú klasszicista bazilikához.

Kora este érkezünk  Casalabate-ba, a közvetlen tengerparti hotelbe, ahol a következő 2 éjszaka a szállásunk lesz. Este szabadprogram, séta a tengerparton és (miért is ne?) megmártózás a tengerben, közös vacsora a szállodában.

Ma kényelmesen indulunk, élvezve egy kicsit a tengerparti reggelt. Első állomásunk egy nagyváros, Lecce történelmi belvárosa lesz. A város egy lenyűgöző építészeti stílus, a 17. században született, részletgazdag kőfaragások jellemezte leccei barokk bölcsője. A városközpontban egy rövid sétát teszünk, melynek során megnézzük a „legfontosabbakat”: a Szent-Kereszt Bazilikát, a Szent Klára-templomot az Amfiteátrumot, a lecce-i dómot és a karcsú harangtornyot. A templomok – belépő ellenében –  a rövid szabadidő alatt egyénileg látogathatók.

Ezután Copertino következik. Ez a bájosan délolaszos hangulatú városka méretéhez képest építészeti emlékekben meglepően gazdag. Nem mellesleg itt született 1603-ban Copertinói Szent József, a lebegő misztikus, akihez több mint 70 levitációt fűznek a legendák. Az egyébként végig bukdácsoló, írni-olvasni is alig megtanuló fiatalemberre „osztották” később „a feladatot”, hogy legyen a tudományos fokozat eléréséért tanuló diákok, a gyönge tanulmányi előmenetelű diákok, a pilóták és az űrhajósok védőszentje. A városban megtekintjük Copertinói Szent József szentélyét és szülőházát, a gyönyörű műemlékeket, a várat, és lesz idő ebédelni, kávézni is.

Innen másfél óra buszút az olasz csizma „legsarka”, Santa Maria di Leuca. A hagyomány szerint Szent Péter itt érkezett meg Itáliába. A sziklákon hajótörést szenvedett hajósok pedig rendre a Szűzanyát hívják segítségül, s talán ezért is ilyen erős a Mária-kultusz ezen a partvidéken már a 4. századtól kezdve. Maga a tengerparti táj is lenyűgöző persze, de mi elsősorban a sziklaszirtre épült zarándokhely miatt jövünk ide, melynek szíve a Santuario Santa Maria de Finibus Terrae, vagyis a „Világvégi Szűzanya” kegyhely. A barokk bazilika előtt Európa második legmagasabb világítótornya segít védelmezni Máriának itt, a Leuca-foknál, a Jón- és az Égei-tenger határán navigáló hajósokat. Ima és elcsendesedés vár a templom Mária-kegyképe előtt. A mai program zárásaként késő délután bejárjuk a kegyhely keresztútját, melyet a tengerre néző domboldalban, egy festői mediterrán ligetben alakítottak ki.

Este visszatérünk a szállodánkba, melynek éttermében elköltjük közös vacsoránkat, és – ha még bírjuk – beszélgetünk egy kicsit.

Ma reggel még élvezzük egy kicsit a tengerpartot és a tengert, aztán 10 óra felé összecsomagolunk és elhagyjuk a szállodát. Buszunk először Brindisibe visz, ahol a délelőtt folyamán bejárjuk a történelmi emlékekben hihetetlenül gazdag óváros egy szeletét. Brindisiben végződik a Kr.e 3 sz-ban épült római országút a Via Appia, de épült itt Szent Sír templom és bencés kolostor a 12. században, erőd a 13. században, húztak fel reneszánsz palotákat az újkor hajnalán, Brindisi Szent Lőrinc templomot, a piaristák rendházat és iskolát alapítottak a 17. században; és a kikötőben van az olasz haditengerészet egyik legjelentősebb támaszpontja. Mindezek közül csak válogatnunk lehet, egyénileg vagy zarándokvezetőnk segítségével.  

Kora délután még egy lelki programban lesz részünk a Jaddico-szentélynél, az 1962-es Mária-jelenés helyszínén. Egy brindisi rendőrt álmában megszólít Mária, hogy menjen ki az akkor még elhagyatott, mocsaras területre, egy ősi templom falmaradványán lévő freskóhoz. A festményen Mária arca hirtelen felragyog a sötét éjszakában. A jelenség azután 9 hónapon át többször megismétlődik. A jelenés helyére kápolnát építettek, szentélyében a freskót hordozó falmaradvánnyal, előtte oltárral. Ennél az oltárnál egy magyar nyelvű záró szentmisén veszünk részt.

A napot, illetve apuliai utazásunkat Bari belvárosában zárjuk, ahol megcsodáljuk a Szent Savinus-székesegyházat és a Szent Miklós-bazilikát (benne a szent sírját), illetve ismerkedünk egy kicsit a belváros labirintusszerű utcácskáival.

Innen este érünk a bari repülőtérre, ahonnan előreláthatólag este fél tízkor száll fel a gépünk és 11 óra után nem sokkal landol a magyar fővárosban.

Budapest Liszt Ferenc Repülőtértől pedig immáron mindannyian egyenként haladunk tovább életünk zarándokútján…

Utazási csomag

Az utazási csomag tartalmazza az alábbiakat

  • Budapest–Bari repülőút oda-vissza
  • repülőtéri és egyéb illetékek, adók
  • Olaszországon belüli utazás különbusszal
  • szállás 3***-os szállodákban (kétágyas, fürdőszobás szobákban)
  • reggeli és vacsora (félpanzió)
  • vezetés San Giovanni Rotondóban és Monte Sant'Angelóban
  • zarándoklatvezető az utazás teljes ideje alatt
  • lelki vezető
  • 1 db max. 20×25×40 cm méretű kézipoggyász személyenként
  • biztosítás (betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás)

Az utazási csomag nem – vagy csak felár ellenében – tartalmazza mindazt, ami fent nem szerepel, például:

  • utazás az Ön otthona és a Budapest Liszt Ferenc („Ferihegyi”) Repülőtér között
  • feladott poggyász és/vagy elsőbbségi beszállás
  • egyénileg meglátogatott helyszínek esetleges belépőjegyei
  • ebéd
  • egyágyas szobában való elhelyezés (ez feláras)
  • útlemondási, más néven stornóbiztosítás
Repülőjegy, biztosítás, poggyász, cipő…

Természetesen rengeteg további kérdés merülhet fel a zarándoklattal kapcsolatban. Ezekből összegyűjtöttünk egy csokornyit: ide koppintva elolvashatja őket.

Milyen időre számíthatunk Dél-Olszországban?

Dél-Olaszország  hazánknál mindenképpen melegebb, mediterrán éghajlaton fekszik. Szeptember elején még nyár uralkodik (sőt néha “tombol”), de a kora őszi esők már eleredhetnek. San Giovanni Rotondo elég magasan, majdnem 600 méterrel a tenger szintje fölött fekszik, ezért néha (az évszakhoz képest és főleg az esti órákban) meglepően hűvös is tud lenni.

Az időjárás kitalálásához a leghasznosabb módszer, ha az indulás előtti napon ránézünk a helyi időjárás-előrejelzésre.

Hol ebédelünk?

Mivel bőséges vacsorát kapunk, ebédre általában elegendő egy szendvicset vagy péksüteményt elfogyasztanunk, esetleg egy kávé vagy más ital kíséretében, mindez 4–8 €-ba kerül.

Minderről magunk gondoskodunk: minden meglátogatott településen számos kisebb-nagyobb kávézó (olaszul bar) áll rendelkezésünkre, amelyekről a zarándoklat vezetője a helyszínen szívesen szolgál felvilágosítással.

Milyen további költségek merülhetnek fel?

Az utazási csomag leírásánál megtalálható, hogy a zarándoklat díjában mi minden foglaltatik benne.

Nincs benne az ebéd és a kisebb-nagyobb személyes kiadások (kávé, képeslap, kegytárgy stb.), valamint az egyénileg megtekinthető belépős helyszínek költsége, így nincs benne pl. a Monte Sant’Angeló-i kegyhely múzeumának (Musei Tecum) vagy a leccei nagy templomoknak a belépője, hiszen ezekre nem mindenki azonos mértékben kíváncsi.

Lesz-e lehetőség fürdeni a tengerben?

Igen, bár túl sok idő nem lesz rá. Az utolsó két éjszakán szállásunk közvetlen a tengerparton lesz, strand közelében, ezért reggel, indulás előtt még megmártózhatunk. Szeptember elején még jó meleg tud lenni.

Jelentkezés és ár