Szent Rita és Szent Benedek nyomdokain: közép-olaszországi zarándoklat

4 nap

Casciai Szent Rita (1381–1457) idehaza is rendkívül kedvelt szent nő (gondoljunk csak arra, hányan viselik a nevét). Közép-Olaszországban élt, s bár szerzetes akart lenni, hozzákényszerítették férjéhez, s csak annak halála után, többszöri állhatatos próbálkozás után vették fel a casciai apácazárdába 26 (vagy 36) éves kora körül. A hagyomány szerint – Assisi Szent Ferenchez és Szent Pio atyához hasonlóan – rajta is megjelent egy stigma, mégpedig Krisztus töviskoronájának egy szúrása a homlokán. A reménytelen és lehetetlennek tűnő ügyek, a boldogtalan házasságban élő nők és a szitanyomók védőszentje.

A szomszédos Norciában (latinosan Nursiában) is született egy lelki óriás: Szent Benedek (480–547), a bencés rend megalapítója, Európa védőszentje. Kétszáz év szünet után 25 éve újra működik bencés monostor Norciában, méghozzá egyre gyarapodó létszámmal: ellátogatunk hozzájuk, hogy tanúságot tegyenek a krisztusi életről (és természetesen megkóstoljuk az általuk főzött sört is).

Hírlevél-feliratkozás:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket



  • 4 nap / 3 éjszaka
  • 2024. szeptember 28–október 1. (szombat–kedd)
  • Budapest–Róma–Cascia–Roccaporena és Norcia és vissza
  • Budapest–Róma repülőgép, Róma–Cascia különbusz, Cascia–Roccaporena és Cascia–Norcia menetrend szerinti busz
  • Casciában és Roccaporenában 1-2 km séta + fakultatív minizarándoklatok: Roccaporena–Cascia (6 km), Norcia–bencés monostor (3 km)
  • 3*** szálloda (egy- vagy kétágyas szoba saját fürdőszobával)
  • Reggeli és vacsora (félpanzió)
  • 1 db 20×25×40 cm kis táska, felár ellenében további poggyász(ok). Részletek a GYIK-ben és a jelentkezési űrlapon.
  • A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetében valósul meg.
  • szervezés alatt
  • 294 000 Ft
  • Babos Gábor: +36 76 800-930

Áttekintés

Repülőgépünk szombat reggel indul Budapestről, így délre Casciába érünk, ahol a nap hátralévő részét töltjük.

Vasárnap átlátogatunk a szomszédos Roccaporenába, Rita szülő- és lakóhelyére.

Hétfőn busszal átgurulunk a szomszédos Norciába, ahol teszünk egy sétát a történelmi városközpontban, majd meglátogatjuk az 1998-ban alapított bencés Nursia monostort: meghallgatjuk a szerzetesek tanúságtételét életükről (és megkóstoljuk az általuk főzött sört).

Zarándoklatunk legszebb pontjai:

  • Cascia
    • Szent Rita kolostora és temploma
  • Roccaporena
    • Rita szülőháza és családi háza, valamint a templom, amelyben az esküvőjüket tarották
    • Rita sziklája
    • Séta Roccaporenából Casciába (fakultatív)
  • Norcia
    • Szent Benedek-bazilika  és Santa Maria Argentea-társszékesegyház (kívülről)
    • San Benedetto in Monte bencés monostor
  • A gyönyörű olaszországi (umbriai) táj, a városkák feledhetetlen hangulata

Napról napra

1. nap (szombat) :
Budapest–Róma–Cascia

Repülőgépünk 7:20-kor száll fel a Budapest Liszt Ferenc Repülőtérről és két órával később landol Rómában; innen különbusszal utazunk Casciába, ahová dél körül érkezünk meg.

Délután részt veszünk egy magyar szentmisén a Szent Rita-bazilikában, majd látogatást teszünk a Szent Rita-kolostorban (amelyet Rita korában még Szent Mária Magdolna kolostornak hívtak). Rita majd’ 40 esztendőt töltött itt: megnézhetjük azt a kutat, ahonnan nap mint nap vizet mert, néhány személyes tárgyát, celláját, ahol lakott és imádkozott és néhány további helyszínt. [A 2016. augusztusi földrengés utáni helyreállítási munkálatok sajnos vontatottan haladnak, így előfordulhat, hogy nem jutunk be mindenhová.]

2. nap (vasárnap) :
Roccaporena és Cascia

A szállodában elköltött reggeli után előreláthatóan 9:30-kor busszal átgördülünk a 6 kilométerre lévő Roccaporenába (10 perc), amely már Rita életében is Casciához tartozott és ez most is így van. Itt meglátogatjuk azt a házacskát, amelyben Margherita Lotti néven meglátta a napvilágot, a kis templomot, amelyben házasságot kötött Paolo di Ferdinando di Mancinóval, illetve közös házukat. Az itteni kegyhely templomában magyar szentmisén veszünk részt.

Az edzettebbek fölsétálhatnak Szent Rita – roppant látványos és meredek – sziklájára, amely mintegy 120 méter magasan tornyosul a falucska fölé. (A gyalogos távolság föl- és lefelé 500-500 méter.)

Kora délután visszagurulunk a már ismert Casciába, ahol Rita életének házasságát követő szakasza zajlott. A városban egyénileg elköltjük ebédünket, a délután hátralévő részében nincs kötött program: visszatérhetünk imádkozni vagy elmélkedni a bazilikába vagy egy másik templomba, felsétálhatunk a domb tetején lévő Szent Ágoston-templomhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a vidékre, kószálhatunk a városkában, emlék- vagy kegytárgyakat vásárolhatunk, megnézhetjük Rita hatalmas modern szobrát a város szélén álló körforgalomban, vagy egyszerűen megihatunk egy jó olasz kávét, miközben gyönyörködhetünk a város és az umbriai táj szépségében.

Roccaporenából az erre fogékonyak (és edzettek) másfél óra alatt gyalog is visszasétálhatnak Casciába, ahogyan Rita és kortársai tették. A turistaút 6 km, szinte vízszintes, és a folyót követi, így el sem lehet tévedni.

3. nap (hétfő) :
Norcia

Reggel átbuszozunk a szomszédos Norciába, Szent Benedek szülővárosába (25 perc).

Teszünk egy rövid sétát a csöppnyi belvárosban, ami nehéz élményekkel is járhat: a 2016-os földrengés nyomai még igencsak láthatók. Többek között a főtéren álló Szent Benedek-bazilika is összeomlott, és csak 2023 őszére sikerült újra tető alá hozni, így elképzelhető, hogy csak kívülről tudjuk megcsodálni.

Innen különbusszal – vagy az erre fogékonyak kb. háromnegyed óra alatt gyalog – kimegyünk a várostól keletre található Nursia monostorba. Ennek a története 1998-ra nyúlik vissza, amikor egy amerikai bencés szerzetes egy római lakásban két társával együtt alapított egy közösséget. Egyre többen lettek, és nem sokkal később meghívta őket a spoletói érsek: költözzenek ki Rómából Norciába, hogy így Szent Benedek szülővárosában újra legyenek bencés szerzetesek. Azóta is ott élnek, immáron tizenheten, jórészt fiatalabb férfiak. Imádkoznak és dolgoznak, építik – illetve a földrengés után újjáépítik – a monostorukat és a templomukat, gazdálkodnak. És sört főznek. Meghallgatjuk a tanúságtételüket, majd részt veszünk egy magyar szentmisén a monostor templomában.

Casciába délután térünk vissza.

Reggeli után néhány óra szabadidőnk van, majd déltájban buszra szállunk.

Első megállónk a közeli Spoleto, Umbria egyik gyöngyszeme. A romantikus középkori utcácskákon bolyongani önmagában is gyönyörűség (nem véletlen, hogy tucatnyi filmet forgattak itt), ám számunkra – zarándokként – a város legértékesebb pontja az érseki székesegyház, ahol egy képeslapnyi pergamenen Assisi Szent Ferenc kézírását őrzik. (Szent Ferenc egyébként szintén umbriai illetőségű, többször megfordult Spoletóban.)

Innen már csak a hazaút van hátra: néhány óra buszozással Rómába érünk, ahonnan repülőgépünk negyed nyolckor startol és előreláthatólag este 9 előtt pár perccel landol a Ferihegyi repülőtér betonján.

Utazási csomag

Az utazási csomag tartalmazza az alábbiakat

  • Budapest–Róma repülőút oda-vissza
  • repülőtéri és egyéb illetékek, adók stb.
  • biztosítás (betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás)
  • Róma–Cascia, Cascia–Roccaporena és Cascia–Norcia utazás busszal oda-vissza
  • szállás 3***-os szállodában (kétágyas, fürdőszobás szobákban)
  • reggeli és vacsora (félpanzió)
  • zarándoklatvezető és lelki vezető
  • 1 db max. 20×25×40 cm méretű kézipoggyász személyenként

Az utazási csomag nem – vagy csak felár ellenében – tartalmazza az alábbiakat

  • utazás az Ön otthona és a Budapest Liszt Ferenc („Ferihegyi”) Repülőtér között
  • esetleges belépőjegyek
  • feladott poggyász és/vagy elsőbbségi beszállás
  • útlemondási más néven stornóbiztosítás

Gyakran ismétlődő kérdések (GYIK)

Milyen időre számíthatunk Casciában?

Valószínűleg egy kicsit enyhébbre, mint idehaza, ezt azonban biztosan csak ez út előtt egy-két nappal fogjuk tudni. Célszerű ezért indulás előtt ránézni a helyi időjárás-előrejelzésre (pl. 3Bmeteo.it); erről azonban a zarándoklatot megelőző levélben részletes tájékoztatást fognak kapni.

Miért van benne az utazási csomagban a vacsora is?

Cascia nagyon kicsike település, és kevés benne az étkezőhely. Biztonságosabbnak tűnik ezért ha közösen vacsorázunk a szállodában (ahol egyébként igen jól főznek).

Repülőjegy, biztosítás, poggyász, cipő…

Sok információ megtalálható az alábbi GYIK (gyakran ismétlődő kérdések) oldalon. Elolvasásához koppintson a képre.

Ha itt nem talál választ kérdésére, hívjon fel vagy írjon egy e-mailt, és válaszolunk.

Gyakran ismétlődő kérdések (GYIK)

Térkép

Jelentkezés és ár