Dél-Toszkána: gyalogos zarándoklat a Via Francigenán Sienától Montefiasconéig

Találkozunk a Budapest Liszt Ferenc (leánykori nevén Ferihegyi) Repülőtéren 18 órakor. Gépünk két órával később indul és 21:45-kor landol a pisai Galileo Galilei repülőtéren, ahonnan átsétálunk esti szállásunkra, egy közeli turistaszállóba. Itt a nagy, sokágyas szobák és a közös fürdőszobák révén rögtön átlépjük komfortzónánk határait, majd nyugovóra térünk.

Távolság: 25,7 km | Emelkedés: 336 m, lejtés: 512 m

A napot két óra vonatozással kezdjük, hogy elérjünk utunk kezdőpontjára a mesés Sienába. A vasútállomástól besétálunk a belvárosba, vetünk egy pillantást a lenyűgöző székesegyházra és a világ egyik leghíresebb terére, a Campóra, majd elindulunk tulajdonképpeni zarándokutunkon.

Első néhány kilométerünk a dombon fekvő városból lefelé vezet, s hátrapillantva újabb és újabb nézőpontokból gyönyörködhetünk a város sziluettjében. Utunk további része nagyjából vízszintesen vezet a völgy alján, általában településeken kívül (bár közel hozzájuk).

Szép pihenő a cunai megerősített magtár, amely egykor a sienai Santa Maria della Scala zarándokispotály tulajdona volt.

Szállásunk Ponte d’Arbiában, a Centro Cresti névre hallgató, szintén igen egyszerű zarándokszálláson lesz.

Távolság: 26,2 km | Emelkedés: 747 m, lejtés: 480 m

Indulásunk után nagyjából egy órával érkezünk a tökéletes középkoriságában megmaradt Buonconventóba. (A név beszédes: „jó kolostor”.) A város északi kapuján lépünk be, s bár a déli kijárat alig pár percnyire van, alighanem szívesen időzünk egy kicsit az ódon házak között, s közben a Szent Péternek és Pálnak szentelt templomba is betérhetünk.

Egy újabb óra után belépünk az Orcia-völgybe, pontosabban arra a részére, amelyet még az UNESCO is méltónak tartott arra, hogy felvegye a világörökségi helyszínek listájára, s a következő három napban itt fogunk gyalogolni.

Végállomásunk San Quirico d’Orcia: a városka valószínűleg etruszk eredetű, ám erről mindössze ásatások tanúskodnak. A nap végén hálát adni betérünk a VIII. századi plébániatemplomba.

Az önkormányzat által egy középkori palazzóban fenntartott zarándokszállás megkeresése után mindenképpen elsétálunk a városka közepén lévő Horti Leonini parkba, amelyet 1581-ben adományozott Medici I. Ferenc Diomede Leoninak. A kert kialakítása azóta sem változott.

Távolság: 32,6 km | Emelkedés: 1035 m, lejtés: 673 m

Mai napunk hosszú lesz, és feltehetően fárasztó is – de mindezért bőséges kárpótlást nyerünk.

San Quiricót elhagyva elénk tárul az a bizonyos Toszkána, amelyért évszázadok óta rajong a nyugati világ. Ez az a táj, ahol azok a fényképek és képeslapok készülnek, amelyekre ránézve mindenki azt érzi, hogy ide el kell jutnia: lágy dombok, kanyargó utak, magányos villák, ciprusfasorok és olajfaligetek.

A nap során az egyetlen jelentősebb település szakaszunk célja, Radicofani lesz: hegytetőn álló vára utunk kezdetétől előttünk lebeg, amíg elérjük, így bőségesen lesz alkalmunk elcsöndesedni, és megélni a zarándoklat spirituális dimenzióját is.

Radicofaniban szállásunk egy hajdani iskolaépületből átalakított zarándokszállás lesz, ezúttal is emeletes ágyakkal (ám a fáradtság miatt ez keveseket fog zavarni).

Távolság: 23,9 km | Emelkedés: 295 m, lejtés: 704 m

Az előző nap végi emelkedés „jutalmaként” mai első 10 kilométerünk enyhe lejtő lesz nagyjából Ponte a Rigóig (ejtsd: rígó; semmi köze a madárhoz).

Itt választhatunk, hogy melyik úton induljunk tovább. A hosszabb, de talán szebb szakaszon útba ejthetjük a festői Procenót. A rövidebb és vízszintesebb szakasz az egykori híres római út, a Via Cassia mentén halad, ami ma már egy viszonylag forgalmas (így zarándokláshoz nem túlzottan kellemes) közút, ám így hamarabb érünk mai szakaszcélunkhoz, Acquapendentébe.

Időközben – bár ezt észrevenni csupán egy autósoknak szóló táblán fogjuk – Toszkánából átlépünk Lazio tartományba, amelyet az ókorban Latiumként, a latinok földjeként ismertek. Firenze fennhatósága alól tehát átlépünk Rómáé alá.

Acquapendente (magyarul „Ferdevíz”) csodálatosan gazdag a múlt kincseiben: néhány etruszk és longobárd emlék mellett számos középkori (magyar időméréssel Árpád-kori) épület között sétálhatunk, amelyeket román templomok és reneszánsz városi paloták tesznek változatosabbá. A város Európa Jeruzsálemjének is hívják, mert a székesegyház szentélye alatt a középkorban kialakították a jeruzsálemi Szent Sír másolatát, amelyet meg is tekintünk (ha addig befejeződik a felújítása).

Szállásunk egy – az előző napiakhoz képest kifejezetten – kényelmes városi zarándokszálláson lesz.

Távolság: 23 km | Emelkedés: 422 m, lejtés: 464 m

Viszonylag pihentető nap áll előttünk. Acquapendentéből kelet felé indulunk, majd dél felé fordulunk, és utunk nagyjából felénél érünk San Lorenzó Nuovóba. A városka ősi, egykor a híres Canossa várát is birtokló Matild grófnőé volt, aki átengedte a pápának. A településen végigsétálva azonban a dicső múltból nem sok látszik, 1774-től kezdve ugyanis a várost teljes egészében átépítették: a sok girbe-gurba romantikus városka után tehát egy „modern” települést is látni fogunk, amely a felvilágosult abszolutizmus jegyében tágas, derékszögű utcákkal, gondosan tervezett alaprajzzal büszkélkedhet.

A városkát elhagyva feltárul előttünk az egykori vulkáni kráterben található festői Bolsenai-tó.

Utunk célja Bolsena, amely a róla elnevezett tó partján található, és egyfajta helyi Balatonfüredként jellemezhető, bár valamivel régebbi és kisebb. Elég szűkösre szabott szállásunk az oltáriszentségről nevezett nővérek kolostorában lesz a városka egyik terén, a Szent Krisztina-bazilikától kőhajításnyira.

Távolság: 18,3 km | Emelkedés: 607 m, lejtés: 337 m

Bolsenát déli irányba hagyjuk el, és szőlők, gyümölcsösök, kisebb-nagyobb erdők között bandukolunk Montefiascone felé. A táj egy kicsit a Balaton-felvidékre emlékeztet (mediterrán kiadásban): erdő, tó felé lejtő dombok, elszórt házak, változatos felszínborítottság, jobb kéz felé pedig a víz, bár ezt az erdő miatt csak ritkán látjuk.

Mai – utolsó – gyalogos szakaszunk viszonylag rövid, „cserébe” kicsit még meg kell erőltetnünk magunkat: Montefiascone nagyjából 600 méterrel van a tenger és feleennyivel a tó szintje fölött, így szinte egész nap lassan de biztosan emelkedik az utunk. A cél viszont minden fáradságot feledtet: nem véletlenül időztek a pápák szívesen a városban, és építtettek egy gyönyörű, tóra néző panorámás erkélyt a palotájukra.

Megkeressük szállásunkat, a bencés nővérek belvárosi Szent Péter monostorát, majd sétálunk egyet a városban és egy vacsora keretében visszatekintünk a mögöttünk hagyott napokra és kilométerekre.

Távolság: 1000 km | Emelkedés: ~10.000 m, lejtés: ~10.000 m

Az utolsó gyalogos szakaszunk egy 3 kilométeres lejtmenet Zepponami vasútállomásra, ahonnan egyenesen Rómába gurulunk. Az Örök Városban lesz néhány óránk, amit felhasználhatunk egy-két műemlék megtekintésére, majd estefelé kigurulunk Fiumicinóba, a Leonardo da Vinci Repülőtérre. Repülőgépünk este 10-kor száll fel és éjfél előtt nem sokkal landol Budapesten.

Itt búcsút veszünk egymástól, s ki-ki egyénileg indul tovább élete zarándokútján…