La Salette csipetnyi Provence-szal – zarándokút és lelkigyakorlat

5 nap

„Az Úr napját szenteld meg! Ne káromold Fiam szent nevét!” Így lehetne összefoglalni a La Salette-i Mária-jelenés lényegét. 1846-ban a Szűzanya eljött a francia Alpokba, és két koldusszegény pásztorgyerekre bízta az emberiségnek szánt súlyos üzenetét. A jelenés színhelyén, 1700 méter magasan azután gyorsan egy kis kápolna, majd egy nagyobb bazilika, kegyhely és zarándokközpont épült.

Ide látogatunk el; rövid időre el- illetve felvonulunk a világtól, távol a településektől, motorzajtól üzletektől, ahol „csak” imára, beszélgetésre, elcsendesedésre és elmélkedésre, a hegyekben való gyönyörködésre. A kegyhelyen töltött két teljes nap során lehetőség lesz kisebb-nagyobb sétákra is, de akár egy rövid magashegyi túrára is indulhatunk.

Zarándokutunk során megállunk Mária Magdolna (a francia vallási hagyomány szerinti) sírjánál és ereklyéjénél, rövid sétát teszünk Marseille-ban és belekóstolunk a Földközi-tengerbe is.

  • Dátum: 2026. július 20–24. , hétfő-péntek (5 nap/4 éj)
  • Ár: 345 000 Ft
  • 5 nap / 4 éjszaka
  • 2026. július 20-24.
  • Budapest–Marseille–La Salette oda-vissza
  • Budapest–Marseille repülőgéppel (fapados légitársaság), Marseille–La Salette különbusszal
  • 3***-os szálloda Marseille-ben; egyszerű zarándokszállás La Salette-ben; egy- és kétágyas, fürdőszobás szobákban (egyágyas esetén felárral)
  • Fél-, ill. teljes panzió (La Salette-ben teljes ellátás)
  • 1 db 20×30×40 cm kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (részletek a GYIK-ben).
  • Kegyhelyen és a városokban pár száz méter – 1-2 km; (választható) hegyi túra 10-12 km
  • Magyar lelki vezető atya kíséri a csoportot.
  • 4/5 😇😇😇😇 [zarándoklat világi kultúrával fűszerezve]
  • A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg.
  • +36 76 800 930 > 3 mellék (Kristóf); e-mail: kristof.szende@pannonpilgrim.com

La Sallette-i zarándoklatunk legszebb pontjai

La Sallette-i zarándoklatunk legszebb pontjai

  • Imádság, béke, pihenés egy magashegységi Mária-kegyhelyen
  • Kirándulás a francia Alpokban 2000 méterrel a tengerszint felett
  • Saint-Maximin-la-Sainte-Baume zarándoktelepülésen Mária Magdolna sírja
  • Provence-i táj
  • Marseille óvárosa és a Földközi-tenger

Közvetlen kapcsolat

Kér(d)ése van?
Hívjon fel, munkanapokon
9:00 – 16:00 között:

+36 76 800 930

Írhat is nekünk:

info@pannonpilgrim.com