1858 februárjában rőzsegyűjtés közben a 14 éves Bernadette Soubirous a városka melletti folyó szélén álló barlanghoz vetődött, ahol megjelent neki egy gyönyörű, nála alig idősebb, fiatal nő. A jelenés csak hetekkel később mutatkozott be (a helyi okszitán nyelven, hiszen Bernadette ekkor még alig tudott franciául): „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”.
A jelenéseknek a következő hónapokban világszerte híre ment, tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek, és a zarándokok elkezdtek Lourdes-ba tódulni, hogy imádkozzanak, kérjenek, hálát adjanak, lelkileg és testileg gyógyuljanak. A városka szélén templomok épültek, a zarándokok áradata pedig százötven éve nem csökken.
Tartson velünk, élje át Ön is Lourdes légkörét, ahol mindent átjár Szűz Mária és a jelenések lelkisége!
Programunkat az Atlanti partoknál lezdjük, hogy néhány órára élvezzük az óceán végtelenségét, kékjét, vizét és Európa legnagyobb homokdűnéjét.
Az egyik napon elhagyjuk a kegyhelyet, és a zarándoklatunkat kiegészítjük egy hegyi kirándulással, hogy testközelből megtapasztalhassuk a teremtett világ lenyűgöző szépségét: Európa legmagasabb vízeséséhez, a Gavarnie-vízeséshez.
Hazafelé megnézzük Toulouse városát, ahol bőven lesz időnk a sokszínű eleven nagyváros megismerésére.
- Dátum: 2026. augusztus 6– 11. , csütörtök-kedd (5 nap/5 éj)
- Ár: 399 000 Ft
Információk
-
5 nap / 5 éjszaka
-
2026. augusztus 6 – augusztus 11.
-
napi 1-3 km (városi séta és keresztút); kirándulás 10-12 km
-
3***-os szálloda a kegyhely közelében, egy- és kétágyas, fürdőszobás szobákban, illetve a toulouse-i repülőtér mellett
-
Félpanzió (reggeli és vacsora) - az utolsó nap (a korai indulás miatt) nincs reggeli
-
1 db 20×30×40 cm kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (részletek a GYIK-ben).
-
magyar lelki vezető
-
3/5 😇😇😇 [kultúrzarándoklat]
-
A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg.
-
+36 76 800 930 > 3 mellék (Kristóf); e-mail: kristof.szende@pannonpilgrim.com
Áttekintés
Budapestről felszállva Bordeaux repülőterére érkezünk, ahonnan bérelt busszal először az óceánhoz, majd Lourdes-ba utazunk . Itt két teljes nap fog rendelkezésünkre állni. Ezalatt alaposan megismerkedünk a kegyhellyel és történetével, Bernadett életével, valamint számos liturgikus programon veszünk részt. Egyik napon kirándulunk a Pireneusokban Európa legnagyobb vízeséséhez. Minden nap lesz néhány óra szabad idő. És: semmi sem “kötelező”!
Hazatérőben megismerjük Toulouse városát, ahonnét a 6. nap kora reggelén repülünk haza.
Lourdes-i zarándoklatunk legszebb pontjai
- A massabielle-i barlang (a jelenések helyszíne)
- Rózsafüzér Királynője bazilika, Szeplőtelen Fogantatás bazilika, Szent X. Piusz föld alatti bazilika, keresztút
- A Boly-malom és a zárka (Szent Bernadett szülőháza és családjának későbbi átmeneti lakóhelye)
- Eucharisztikus körmenetek délutánonként
- Gyertyafényes rózsafüzér-körmenetek esténként
- Az ezer éves lourdes-i vár (fakultatív)
- Óceánpart Arcachon-nál (Európa legnagyobb homokdűnéje)
- Pireneusok és a Gavarnie-vízesés
- Toulouse, Franciaország 4. legnagyobb, ezerarcú városa





















