fbpx

Repülőgépes zarándoklat Međugorjébe

3 nap

Zarándoklatunk helyszíne, Međugorje egy Isten háta mögötti, ismeretlen kis falu volt – az akkor még létező – Jugoszláviában egészen 1981. június 24-ig. Ez a dátum alapvetően meghatározta a falu életét: hat fiatal ugyanis arról számolt be, hogy ekkor megjelent nekik Szűz Mária a falu melletti Podbrdo hegyoldalon, amelyet újabb jelenések követtek napról-napra éveken keresztül. Ez alapvetően megváltoztatta a falu és a plébánia életét. Zarándokok milliói jöttek már el, és Međugorje neve egy csapásra ismertté lett az egész világon. Jelenések még ma is történnek: egyes látnokoknak naponta, másoknak havonta vagy évente jelenik meg újra a Szűzanya.

Hírlevél-feliratkozás:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket



  • 3 nap / 2 éjszaka
  • 2023. június 7–9.
  • Budapest–Zára–Međugorje–Zára–Budapest
  • Budapest–Zára repülőgép (fapados légitársaság), Zára–Međugorje különbusz
  • 5-6 km séta
  • 3*** szálloda Međugorje központjában, egy- vagy kétágyas szobák
  • félpanzió (reggeli és vacsora)
  • 1 db 20×25×40 cm kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (részletek a GYIK-ben).
  • A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg. (Adott esetben előfordulhat, hogy ennél kisebb csoporttal is útra kelünk.)
  • Magyar lelki vezető atya kíséri a csoportot
  • 179.000 Ft
  • Hernády Attila: +36 30 467 6169

Áttekintés

A szokásos buszos utazás helyett mi repülőgéppel közelítjük meg Međugorjét, így az egy napos utazás néhány órára zsugorodik. Ennek megfelelően – a 3 napos út ellenére – elegendő időnk lesz Međugorjében arra, hogy minden fontos helyszínt meglátogassunk.

Zarándoklatunk legszebb pontjai

  • Jelenések hegye (Podbrdo),
  • Szent Jakab templom (ahol további jelenések történtek),
  • Keresztút a Križevacra,
  • Esti zarándokprogram (rózsafüzér, mise, szentségimádás)

Figyelem! Az út ára – a repülőjegyárak függvényében – megemelkedhet; az árváltoztatás jogát fenntartjuk. Az árváltozás azonban azokat nem érinti, akik már jelentkeztek az útra.

Napról napra

Távolság: ~700 km | Utazás: repülőgéppel és különbusszal

A budapesti Liszt Ferenc Repülőtérről délután 3 óra körül indulunk és estére már Međugorjében leszünk. Repülőgépünk a horvátországi Zára/Zadar repülőterén fog leszállni, ahonnan különbusszal utazunk Međugorjébe (kb. 3 óra utazás).

Itt elfoglaljuk a városközponti, kellemes szállásunkat; ezen a napon közös program nem lesz, a viszonylagos késői érkezés miatt.

2. nap (csütörtök) :
Međugorje

Gyalogos távolság: ~5-6 km.

Reggel egy rövid ismerkedő sétára indulunk: ellátogatunk a kegyhely szívének számító Szent Jakab Plébániatemplomba, ahol felidézzük a jelenések történetét. Itt – a templom körül – található a Međugorje jelképévé vált Béke Királynője és a csodás Jézus szobor is, amelynek térdéből folyamatosan víz szivárog.

Kora délután gyalogosan elzarándokolunk a Jelenések hegyéhez (2-2,5 km), ahol az első jelenések történtek. Itt rózsafüzér imádságon veszünk részt hiszen a Szűzanya többször is kinyilvánította, hogy szeretné, ha imádkoznánk ezt az imádságot.

Este csatlakozunk a kegyhely zarándokprogramjához: rózsafüzért imádkozunk, misén, szentségimádáson veszünk részt a világ minden tájáról érkezett zarándokokkal együtt.

Távolság: ~700 km | Utazás: repülőgéppel és különbusszal

Egy reggeli szentmisét követően fakultatív programként a bátrabb zarándokokkal felsétálunk a Križevac hegy tetejére, ahol 1933-ban, Jézus halálának 1900. évfordulója alkalmából állítottak keresztet a falusiak; útközben keresztutat végzünk. Ezen a keresztúton valóban megérezhetünk valamit abból, amit Jézusnak át kellett élni a Golgotára menet: az út meredek, sziklás, nincs kiépítve és így nehezen járható. Az út oda-vissza 5 km hosszú lesz; a szintemelkedés: 260 méter.

Akik nem szeretnének feljönni a Križevac hegyre, azoknak szabadidő lesz Međugorjében.

Késő délutáni órákban elindulunk a repülőtér felé, ahonnan este fél tizenegy  óra körül szállunk fel Budapest felé. Érkezés nem sokkal éjfél előtt.

Az utazási csomag tartalmazza az alábbiakat

  • utazás (Budapest–Zára repülőgép, Zára–Međugorje busz, oda-vissza)
  • repülőtéri és egyéb illetékek
  • szállás városközponti, 3*-os szállodában (kétágyas, fürdőszobás szobákban)
  • reggeli és vacsora
  • lelki vezető és zarándoklatvezető
  • 1 db legfeljebb 40×25×20 cm méretű kézipoggyász személyenként
  • biztosítás (betegség-, baleset és poggyászbiztosítás)

Az utazási csomag nem – vagy csak felár ellenében – tartalmazza az alábbiakat

  • utazás az Ön otthona és a Budapest Liszt Ferenc („Ferihegyi”) Repülőtér között
  • ebéd és más személyes kiadások (képeslap, kávé stb.)
  • felár ellenében repülőgépre feladott poggyász és/vagy elsőbbségi beszállás
  • útlemondási, más néven stornóbiztosítás
Milyen plusz költségek merülnek fel a međugorjei zarándokút során?

Az ebédek költségeivel kell mindenképpen számolnia. Ez azonban nem feltétlenül lesz több, mintha otthon maradtunk volna. Akinek megfelelő, hogy három napig csak hideget vagy instant ételt eszik, annak a legolcsóbb lehetőség, ha annyi ételt hoz otthonról, amennyi belefér a hátizsákjába, a többit pedig egy helyi boltban szerzi be.

Hol lehet ebédelni a Međugorjében töltött napokon?

A legolcsóbb lehetőség azonban az, ha hideg ételt eszünk ebédre, amelyet a helyszínen is beszerezhetünk. Több kisebb bolt is van Međugorjében.

Aki délben is meleget szeretne enni, az számos étterem közül választhat, ahol az étkezés körülbelül ugyanannyi, mint Magyarországon.

Milyen legyen a cipőm?

Mindenképpen kényelmes, már bejáratott, zárt és vízálló cipőt hozzon magával. A Jelenések hegyéhez és a Križevacra (Kereszt-hegyre) is gyalog fogunk elzarándokolni. Ez oda-vissza kb. 5-5 km-t jelent mindkét helyszínre külön-külön. Ezen kívül a Križevacra az út meredek, kiépítetlen és sziklás, így nehezebben járható: ehhez jó cipő kell, ez azonban lehet az a cipőnk, amelyben jövünk.

További gyakran ismétlődő kérdések

Sok információ megtalálható az alábbi GYIK (gyakran ismétlődő kérdések) oldalon. Elolvasásához koppintson a képre.

Ha itt nem talál választ kérdésére, hívjon fel vagy írjon egy e-mailt, és válaszolunk.

Gyakran ismétlődő kérdések (GYIK)