1858 februárjában rőzsegyűjtés közben a 14 éves Bernadette Soubirous a városka melletti folyó szélén álló barlanghoz vetődött, ahol megjelent neki egy gyönyörű, nála alig idősebb, fiatal nő. A jelenés csak hetekkel később mutatkozott be (a helyi okszitán nyelven, hiszen Bernadette ekkor még alig tudott franciául): „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”.
A jelenéseknek a következő hónapokban világszerte híre ment, tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek, és a zarándokok elkezdtek Lourdes-ba tódulni, hogy imádkozzanak, kérjenek, hálát adjanak, lelkileg és testileg gyógyuljanak. A városka szélén templomok épültek, a zarándokok áradata pedig százötven éve nem csökken.
Tartson velünk, élje át Ön is Lourdes légkörét, ahol minden átjár Szűz Mária és a jelenések lelkisége.
- Dátum: 2023. augusztus 9–12. (szerda–szombat)
- Ár: 299.000 Ft
Erre az útra szükséges útlevél (a londoni átszállás miatt) és nem hozható feladott poggyász, csak olyan amit magunkkal viszünk a repülőtér utasterébe.
-
4 nap / 3 éjszaka
-
2023. augusztus 9–12. (szerda–szombat)
-
Budapest–Lourdes oda-vissza
-
Budapest–Lourdes repülőgéppel (fapados légitársaság) egy átszállással
-
4-5 km (városi séta és keresztút)
-
3*** szálloda Lourdes központjában, egy- és kétágyas, fürdőszobás szobák
-
Reggeli (felár ellenében vacsora is)
-
1 db 20×25×40 cm kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (részletek a GYIK-ben).
-
Magyar lelki vezető atya kíséri a csoportot
-
299.000 Ft
-
A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg. (Adott esetben előfordulhat, hogy ennél kisebb csoporttal is útra kelünk.)
-
Hernády Attila: +36 30 467 6169
Áttekintés
Ezeken a zarándoklaton főszezonban megyünk, és egy átszállással a Lourdes-i repülőtérre fogunk érkezni, amely a kegyhelytől mindössze 10 km-re van.
Így igen kényelmesen érkezhetünk meg.
Lourdes-ban két teljes nap fog rendelkezésünkre állni. Ez alatt alaposan megismerkedünk a kegyhellyel és történetével és számtalan liturgikus programon is részt vehetünk.
Lourdes-i zarándoklatunk legszebb pontjai
- A massabielle-i barlang (a jelenések helyszíne)
- Rózsafüzér Királynője bazilika, Szeplőtelen Fogantatás bazilika, Szent X. Piusz föld alatti bazilika, keresztút
- A Boly-malom és a zárka (Szent Bernadett szülőháza és családjának későbbi átmeneti lakóhelye)
- Az ezer éves lourdes-i vár (fakultatív)