fbpx

Lourdes: repülőgépes zarándoklat – télen

4 nap

1858 februárjában rőzsegyűjtés közben a 14 éves Bernadette Soubirous a városka melletti folyó szélén álló barlanghoz vetődött, ahol megjelent neki egy gyönyörű, nála alig idősebb, fiatal nő. A jelenés csak hetekkel később mutatkozott be (a helyi okszitán nyelven, hiszen Bernadette ekkor még alig tudott franciául): „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”.

A jelenéseknek a következő hónapokban világszerte híre ment, tudományosan megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek, és a zarándokok elkezdtek Lourdes-ba tódulni, hogy imádkozzanak, kérjenek, hálát adjanak, lelkileg és testileg gyógyuljanak. A városka szélén templomok épültek, a zarándokok áradata pedig százötven éve nem csökken.

Tartson velünk, élje át Ön is Lourdes légkörét, ahol mindent átjár Szűz Mária és a jelenések lelkisége.

  • Dátum: 2024. január 24-27. (4 nap/3 éj)
  • Ár: 199.000 Ft – 2023. december 15-ig érvényes
Hírlevél-feliratkozás:


Elfogadom az adatvédelmi irányelveket



  • 4 nap / 3 éjszaka
  • 2024. január 24–27. (szerda–szombat)
  • Budapest–Lourdes oda-vissza
  • Budapest–Lourdes repülőgéppel (fapados légitársaság) egy átszállással
  • 4-5 km (városi séta és keresztút)
  • 2**-os, egyszerű szálloda Lourdes központjában, egy- és kétágyas, fürdőszobás szobák
  • Reggeli (felár ellenében vacsora is)
  • 1 db 20×25×40 cm kézipoggyász. További poggyász felár ellenében (részletek a GYIK-ben).
  • Ivancsó Sándor, csengeri esperes-parókus
  • 199.000 Ft - 2023. december 15-ig
  • A zarándoklat legalább 25 jelentkező esetén valósul meg. (Adott esetben előfordulhat, hogy ennél kisebb csoporttal is útra kelünk.)
  • Hernády Attila: +36 30 467 6169

Áttekintés

Ezeken a zarándoklatokon szezonon kívül megyünk, így nem kell tömegre számítani, ezért meghitt és csendes lesz a város, de az esti gyertyás körmenetekben nem lehet részünk. Egy átszállással a lourdes-i repülőtérre fogunk érkezni, amely a kegyhelytől mindössze 10 km-re van. Így igen kényelmesen érkezhetünk meg.

Lourdes-ban két teljes nap fog rendelkezésünkre állni.  Ez alatt alaposan megismerkedünk a kegyhellyel és történetével, és számos liturgikus programban lesz részünk: minden ott töltött napon magyar szentmisén vehetünk részt.

Erre az útra nem hozható feladott poggyász, csak olyan amit magunkkal viszünk a repülőtér utasterébe (ingyenes kis kézipoggyász vagy felár ellenében elsőbbségi beszállás).

Fel ⇧

Lourdes-i zarándoklatunk legszebb pontjai

  • A massabielle-i barlang (a jelenések helyszíne)
  • Rózsafüzér Királynője bazilika, Szeplőtelen Fogantatás bazilika, Szent X. Piusz föld alatti bazilika, keresztút
  • A Boly-malom és a zárka (Szent Bernadett szülőháza és családjának későbbi átmeneti lakóhelye)
  • Az ezer éves lourdes-i vár (fakultatív)

Útvonal

1. nap (szerda) :
Budapest–Lourdes

Távolság: ~2900 km | Utazás: repülővel

A reggeli órákban (előreláthatólag 7:45-kor) indulunk a Budapest Liszt Ferenc Repülőtérről, és egy római átszállással késő délutánra már Lourdes-ban is leszünk.

Szállásunk elfoglalása után egy rövid, ismerkedős sétára indulunk a kegyhelyen: már a mai nap megtekintjük azt a barlangot, ahol a Szűzanya 18 alkalommal jelent meg Szent Bernadettnek.

A séta után nyugovóra térünk.

2. nap (csütörtök) :
Lourdes

Gyalogos távolság: pár km | Lourdes-on belül sétálunk

A mai napon folytatjuk Lourdes felfedezését: megtekintjük az 50 hektáros kegyhely parkját és épületeit. Felsétálunk a barlang feletti, 1876-ban felszentelt Szeplőtelen Fogantatás bazilikába, megtekintjük az alatta lévő Rózsafüzér Királynője bazilikát, majd benézünk a jelenések 100. évfordulójára épült hatalmas, föld alatti Szent X. Piusz bazilikába is, amely akár 25.000 embert is képes befogadni.

A program folyamán délben szabadidőt biztosítunk, hogy ki-ki meg tudjon önállóan ebédelni.

Délután Szent Bernadett nyomába, életének helyszíneire indulunk. Ellátogatunk a Boly malomba és a zárkába (Bernadett szülőháza és családjának későbbi lakhelye), majd megtekintjük a plébániatemplomot is, ahol látható az a keresztelőkút, amelyben a kis Bernadett Soubirous-t megkeresztelték. Végül elsétálunk a Nevers-i Iskola- és Szeretetnővérek kolostorához, ahova Bernadett iskolába járt, ahol elsőáldozó lett. Később Bernadett is ennek a rendnek lett a tagja.

A nap folyamán magyar szentmisén veszünk részt zarándokcsoportunkkal.

3. nap (péntek) :
Lourdes

Gyalogos távolság: ~4 km | Lourdes-on belül sétálunk

Ma délelőtt végigjárjuk a híres lourdes-i keresztutat, ahol 1,5 kilométer hosszan 115 életnagyságú szobor jeleníti meg Jézus szenvedéstörténetét.

Ezt követően egész nap szabadprogram lesz.

Természetesen a mai nap is lesz magyar szentmisénk.

4. nap (szombat) :
Lourdes–Budapest

Távolság : ~2900 km | Utazás: repülőgéppel

Reggeli után elindulunk a repülőtérre, majd a délelőtt folyamán felszáll a repülőgépünk Lourdes-ból. Ahogy érkeztünk, hazafelé is egy átszállással repülve, kora este landolunk Budapesten.

Mivel átszálláskor hosszabb időt kell várakozással töltenünk, a repülőjárat pontosságától függően lehetőség van egy rövid séta erejéig Rómába bemenni. Ennek kivitelezésében az adott helyzet függvényében a zarándoklat vezetője tud a segítségükre lenni.

Budapestre megérkezve és egymástól búcsút véve, remélhetőleg lélekben felfrissülve ki-ki járhatja tovább saját zarándokútját…

Az utazási csomag tartalmazza az alábbiakat

  • utazás repülővel Budapest és Lourdes között
  • utazás busszal a Lourdes-i repülőtér és a szállodánk között (10 km)
  • repülőtéri és egyéb illetékek, adók
  • biztosítás (betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás)
  • szállás 2**-os, egyszerű szállodában Lourdes központjában egy- vagy kétágyas, fürdőszobás szobákban
  • reggeli
  • utaskísérő és idegenvezetés
  • magyar lelki vezető
  • 1 db max. 20×25×40 cm méretű, max. 10 kg súlyú kézipoggyász személyenként (ennek el kell férnie az előttünk lévő ülés alatt)

Az utazási csomag nem – vagy csak felár ellenében – tartalmazza az alábbiakat

  • utazás az Ön otthona és a Budapest Liszt Ferenc („Ferihegyi”) Repülőtér között
  • felár ellenében vacsora a szállodában
  • felár ellenében repülőgépre felvihető poggyász (ún. elsőbbségi beszállás)
  • útlemondási, más néven stornóbiztosítás

Gyakran ismétlődő kérdések

Ki lesz a zarándoklat lelki vezetője?

Ivancsó Sándor csengeri parókus és esperes, a Nyíregyházi görögkatolikus egyházmegye papja. Az elmúlt évtizedekben jórészt a Nyírségben – többek között nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson – szolgált. Számtalan zarándoklatot vezetett határokon belül és kívül, többek között Győrbe, Gyergyószentmiklósra, Mariazellbe és Međugorjéba. 2010 novembere óta vezet heti međugorjei imaesteket; nemrég kezdték a 14. évet és már túl vannak a 150. alkalmon.

Évek óta a Hajdúdorog–Máriapócs (50 km hosszú) gyalogos zarándoklat lelki vezetője.

Feleségével öt gyermek szülei és két (rövidesen három) kisgyermek nagyszülei.

Milyen időre számíthatunk Lourdes-ban?

Általában a hazainál kissé mérsékeltebb időjárásra számíthatunk Lourdes-ban. Eső többször előfordulhat.

Csomagunk véglegesítését megelőzően – az indulás előtti napon – érdemes vetni egy pillantást az időjárás-előrejelzésre.

Hol lehet ebédelni és vacsorázni a lourdes-i zarándoklat idején?

A legolcsóbb lehetőség, ha hideg ételt eszünk, amelyet a helyszínen is beszerezhetünk. Több nagyobb és olcsóbb szupermarket is van Lourdes-ban. A Tescohoz hasonló nagyságú és választékú Leclerc bevásárlóközpont a belvárostól 1,5 km-re van. Itt az árak nagyjából az itthoniakkal azonosak. A boltok minden nap nyitva vannak, de vasárnap csak délig.

Aki meleget szeretne enni annak Lourdes számtalan étterme nyújt megfelelő megoldást. Az éttermi étkezés drágább, mint Magyarországon; 15-20 euróért már meg lehet ebédelni.

Mindezeken túl lehet félpanziót (vacsorát) kérni a szállodában. Ezt az igényét kérjük a jelentkezési lapon jelezni.

Milyen plusz költségek merülnek fel a zarándokút során?

A három ebéd és a három vacsora étkezési költségeivel kell számolni. Ez azonban nem feltétlenül lesz több, mintha otthon maradtunk volna. Aki kibírja, hogy három napig csak hideget vagy instant ételt eszik, annak a legolcsóbb lehetőség, ha annyi ételt hoz otthonról, amennyi belefér a hátizsákjába, a többit pedig egy lourdes-i boltban szerzi be.

Hozhatok-e magammal haza lourdes-i vizet?

A barlangban fakadó forrás vizéből bárki kedvére meríthet vagy szállíthat. Mindazonáltal ne feledje el, hogy a repülőgép fedélzetére csak maximum 100 ml-es kiszerelésben (ebből több flakont is) lehet folyadékot felvinni. Ezen zarándoklatunkon feladott poggyász vásárlása nem lehetséges, tehát csak a fedélzeten tudja a holmiját szállítani.

Repülőjegy, biztosítás, poggyász, cipő…

Sok információ megtalálható az alábbi GYIK (gyakran ismétlődő kérdések) oldalon. Elolvasásához koppintson a képre.

Ha itt nem talál választ kérdésére, hívjon fel vagy írjon egy e-mailt, és válaszolunk.

Gyakran ismétlődő kérdések (GYIK)

Jelentkezés a zarándoklatra