A zsidó hagyományok

Mózes harmadik könyvének, a Leviták könyvének 25. fejezete a forrása a zsidó hagyománynak, mely szerint minden 7. évben parlagon kell hagyni a földeket, s elengedni a rabszolgákat, ez a Smitá vagy szombatév (itt is van: 2 Mózes 21,1-6). Ezen kívül előírás még, hogy minden 7×7 esztendőt követő évben jobel évet tartsanak (innen ered a jubileum szavunk), vagyis minden egyéb tulajdon is kerüljön vissza az eredeti tulajdonoshoz: az Úrhoz. Vonatkozott ez elsősorban a földek és a rabszolgák, de még az adózás elengedésére is, amelyet olykor nem zsidó uralkodók is betartottak, többek között Nagy Sándor is.

A gyakorlatban azonban ez a szokás vajmi kevéssé valósult meg. Jeremiás könyvében előfordul ugyan egy eset (Jer 34, 8-22), ám az elengedett rabszolgákat – a próféták ostorozása ellenére – még ekkor is visszafűzték a rabláncra. 

VIII. Bonifác pápa

A katolikus egyház ezt a hagyományt csak egy bő évezreddel később fedezte fel újra, ezúttal már nem tárgyi tulajdonra, hanem a bűntől való megszabadulásra vonatkozóan. A középkor és a reneszánsz határának viharos történelmi eseményei közt próbált helytállni VIII. Bonifác, a katolikus egyház 193. pápája, több-kevesebb sikerrel. E korszakról és előzményeiről bőségesen olvashatunk Umberto Eco A rózsa neve című könyvében, ahol mintegy mellékesen a 13-14. század egyháztörténetét is ábrázolja humanista alapossággal.

VIII. Bonifác volt egyébként az, aki a pápai tiarára a második koronát ráhelyeztette, és ő volt az első, aki lemondott pápát követett, ő alapította meg Róma első egyetemét, a – ma is működő – Sapienzát. Nagy jótette a művészetek kedvelőinek, hogy Giotto di Bondonét felfogadta a pápai udvarba freskókat festeni római és más itáliai bazilikákba. Megosztó személyiség volt, már életében is nagyon nehezen viselte őt Dante Alighieri, aki bele is írta a pápát az Isteni színjátékba, mégpedig a pokol egyik legmélyebb bugyrába, halála után pedig a Stabat Mater költője, Jacopone da Todi, a fehér guelfek hű követője is becsmérlően nyilatkozott róla.

Az első szentév 1300-ban

1300. február 22-én hirdette meg VIII. Bonifác az első szentévet, az Antiquorum habet fide kezdetű pápai bullával, hogy a centenárium az egyetemes megbocsátás és kiengesztelődés esztendeje legyen. Szándéka szerint ezzel több legyet is ütött egy csapásra: az elmúlt évszázadok viharaiban megtépázott pápai tekintélyt helyreállítja, és a Rómába érkező zarándokok tömegeitől némi tőkét gyűjt a jövendő keresztes hadjáratra. Nem mellesleg, a szentév során Róma templomait és bazilikáit is felújították. Egy korabeli krónikás szerint mindegy 200 ezer zarándok lepte el Róma utcáit, különösen Szent Péter és Pál napján, 1300 június 29-én. (Az Örök Város lakossága ekkoriban 30-40.000 fő lehetett, mint manapság Vác, Baja vagy Cegléd.)

Egy további oka is volt a szentév nagyszabású rendezvényének: hogy a zarándoklatoknak ellenőrizhető kereteket adjanak. Abban a korban nem voltak ritkák a megkérdőjelezhető szándékú, eretnek jellegű csoportosulások, gondoljunk csak a flagellánsokra. Az egyház ezekben általában fenyegetést látott, s igen határozottan lépett fel ellenük, aminek része volt a zarándoklás szabályozása is.

A legelső szentévben még megkülönböztették a római és a messziről jött zarándokokat. A helybélieknek 30 ízben kellett ellátogatni Szent Péter és Pál apostol sírhelyéhez, a messziről jötteknek ellenben elég volt ezt 15-ször megtenni.

VIII. Bonifác pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában van eltemetve, nem messze a magyar kápolnától jól látható helyen: aki járt már a grottákban, egészen biztosan elhaladt mellette.

Szeretnéd megnézni, hogy 725 év alatt milyenné vált a szentév? Csatlakozz egy római zarándoklatunkhoz! Gyönyörű élmény lesz!

Stenszky Cecília

Feltűnik, hogy a képen két Kisjézus van? Ha kíváncsiak miért, olvassák el az alábbiakat.

Ferenc pápa néhány éve karácsonyi üdvözletéhez a Születés képét választotta, amelyet Giotto festett az Assisi Szent Ferenc-bazilika alsó részének jobb oldali kereszthajójába (1313 körül).

A bibliai kijelentés, amelyet mögé helyez, Izajás könyvéből való: „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: […] Béke Fejedelme.” Ezért a karácsonytól a béke gondolatait, tekintetét és gesztusait vesszük át. A pápa azért fordult Assisi felé, mert Szent Ferenc volt az, aki a világon először betlehemet állított Greccióban.

Ezen az 1223-as éjszakán Ferenc „ábrázolni akarta a Betlehemben született Gyermeket , és valamilyen módon a test szemével akarta látni azokat a nehézségeket, amelyeket az újszülöttnek szükséges dolgok hiánya okozott a Kisjézusnak”, hogy így a Gyermek minden ember szívében megszülethessen. A ferencesek által Giottónak elbeszélt születéstörtént része az úgynevezett Szegények Bibliájának, vagyis az assisi bazilikában található freskóknak, amelyek Ferenc életét úgy mesélik el, hogy az mindenkihez – még az írástudatlanokhoz is – eljusson.

Ez a freskó az egyetlen a világon, ahol a a születési jeleneten két kisgyermeket látunk: a lelki olvasat szerint ez Krisztus emberi és isteni természetét fejezi ki. Giotto az isteni oldalt a betlehemi éjszakában felragyogó kékségen keresztül meséli el. A művész megalapozza, kiszélesíti és kiterjeszti az elbeszélést, tudatában annak, hogy igaz történetet mesél, nem pedig mesét. A kék szín használata mindenkit megmozgat és magával ragad, legyen az zarándok vagy turista. Aki belép a bazilikákba, el lesz ragadtatva. Ez a kék mély, ragyogó és mindenekelőtt királyi szín.

Giotto égboltja ragyogó fényt vet az ábrázolásokra, tisztává és hamisítatlanná téve azokat. Ezzel közelebb hozza az embert az általa lefestett igazsághoz, amely igazság az egytől egyig Jézusra irányuló tekintetekből és gesztusokból derül ki: ez Giotto tágra nyílt, kíváncsi és kielégített nézőpontja. A kép fényében Ferenc pápa három olyan gesztust emel ki erre a karácsonyra, amelyek „szörnyen emberiek”, mert kihívást jelentenek, és „édesen emberiek”, mert lehetségesek. A gesztusok a két bába gesztusai, akik a freskón a két újszülött mellett állnak: átölelik, bepólyálják és támogatják.

• Az első, az ölelés, egy emberi példázat. Arról szól, hogy a másikat nem idegennek, hanem az emberiség „darabjának” tekintjük, aki így hozzánk tartozik.
• A pólyázás olyan gesztus, amely a másik szenvedésének enyhítésére irányul. Ez az éhség szenvedésének enyhítése, vagyis a szoptatás és a hideg elszenvedésének enyhítése, amikor kénytelenek vagyunk elhagyni szülőföldünket.
• A támogatás a test törékenységének szól. Ezáltal kapunk meghívást arra, hogy gesztusainkon keresztül érzékeljük a velünk lévő Istent. Ez a karácsony üzenete.

A Giotto által lefestett jelenetet elemezve két helyszín válik nyilvánvalóvá: a barlang és a pásztorok mezeje. A mindennapi nyomor két jele, amelyek éppen a Reménynek válnak a középpontjává. Ezek a társadalomnak azok a szélei, amelyeket a pápa szeretne lefesteni, hogy mindennapi életünk egyszerű cselekedetein keresztül tudatosítsuk Isten jelenlétét.

(Az olasz Avvenire hetilap 2016. december 6-i cikke nyomán.)