Az imákat sokféleképpen csoportosíthatjuk. Nekem különösen sokat adnak a jezsuiták imamódjainak alább ismertetői. Idén is, mint minden nagyböjtben, a jezsuiták napi hírlevele segíti a nagyböjti elmélkedésünket. Ha szeretnél feliratkozni, itt megteheted.

A másik csoportosítási mód szerint vannak kérő, hálaadó, engesztelő és dicsőítő imák.
Egy harmadik szerint vannak kötött, vagy sajátszavas imák, és vannak olyan imák, amikor nem mondunk semmit, csak Isten jelenlétében, csendben, teljes tudatunkkal jelen vagyunk. A szemlélődő ima jótékony hatásairól később még lesz szó.

A kérő imákról itt nem szeretnék külön szólni, mert az szerintem mindenkinek elég jól megy. Annál fontosabb szólnunk a hálaadás erejéről, és a lelkünkre gyakorolt jótékony hatásáról.

Hálaima

Isten dicsőítésének egyik legjobb eszköze a mindennapi hálaadás. Nem véletlenül alkalmazza a pszichoterápia általánosságban véve a hálanaplót, mint erőteljes pozitív eszközt, ami naponta ráirányítja a figyelmünket arra, hogy szeretve vagyunk és az Isten gondunkat viseli- sokszor egészen apró dolgokkal is. Mindig van miért hálát adni. Mindent Istennek köszönhetünk, az ő kegyelme nélkül fel sem tudnánk kelni reggel. A legnehezebb időkben a legfontosabb, hogy tudatosan keressük azt, hogy miért adhatunk hálát Istennek.

Ajánlott olvasmány a témában Oloffson Placid atya két könyve:
Életem tanúságtétele, Élni és túlélni

Engesztelés

Akkor értettem meg igazán, mit jelent az engesztelő ima, amikor először vezettem Fatimába zarándoklatot. A Szűzanya sürget: „Engeszteljétek Istent az őt ért bántásokért, imádkozzátok minden nap a rózsafüzért!”

A Béke Angyalának imája, a pokol látomása, a sok imakérés, és végül az 5 első szombati engesztelés kifejezett, többszöri kérése mind nagyon erőteljes üzenet, hogy komolyan vegyük a mások helyett való bocsánatkérést, és a saját bűneink miatti engesztelést.

Az angyal imáját akár minden nap beiktathatjuk:

„Szentséges Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mély imádással imádlak, és felajánlom Neked Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét,engesztelésül a bántásokért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel Őt megbántják.”

Fatima titkairól számtalan könyv, dokumentumfilm és újságcikk olvasható. Nekem személyes kedvencem Perger Gyula „Fatimai kilenced” című kiskönyve, amely úgy vezet végig a történteken, hogy közben kilencedet imádkozunk. A kötet végén szó szerint idézi a pápák felajánló imáit Szűzanyánknak, amik önmagukban is nagyon szép, bármikor mondható Mária-imák.

Természetesen van lehetőség személyesen is elmenni Fatimába.

Engesztelni nem csak a világ békességéért lehet, hanem a családfánkban lévő rengeteg sebzettségért, őseink hibáiért, bűneiért. Hogyan várjuk el, hogy a világ népei békében éljenek egymással, ha a saját családunkon belül is vannak több éve tartó haragok, viszálykodások. Különösen nehéz téma a felmenőinkért való engesztelés, hiszen nem elég, hogy hordozzuk magunkban a családtagjaink által
generált traumákat, de még mi kérjünk bocsánatot az Istentől az ő bűneikért?

Első hallásra idegen lehet ez a gondolat, de nem véletlen, hogy a klinikai szakpszichológiában is rengeteg módszer nyúlik vissza az ember családi gyökereihez. A többség a megbocsájtást, az elfogadást és a másik ember nehéz sorsának tiszteletét, megértését hangsúlyozza.

Nekünk keresztényeknek meg kell engednünk, hogy az Isten kegyelme belépjen ezekbe a fájdalmas életterületekbe is, engesztelő imában kell hordozni családunk minden tagját. A leghatásosabb módszereink közül a családért való szentmise felajánlást, a családfa gyógyító szentmiséket, szentségimádást és a bibliodráma foglalkozásokat emelném ki. A család élő és elhunyt tagjaiért bármikor mondathatunk misét a plébániánkon, fantasztikus ereje van. Akit pedig kifejezetten a családfa gyógyító szentmise érdekel, Budapest-Vác környékén az alábbi plébánián tart ilyen miséket Bocsa József piarista plébános: https://engesztelok.hu/engesztelok-naptara/

Dícsőítés

A dicsőítő imában elképesztő gyógyító erő van. Az én személyes kedvencem a zenés dicsőítő szentségimádás. Krisztus valódi jelenléte az Oltáriszentségben, a zenés áhítat és a csend váltakozása, a közbenjáró imaszolgálat hatalmas erővel bír a testi-lelki betegségekből való gyógyulásra. Budapesten és környékén el vagyunk kényeztetve, mert szinte a hét minden napján, egész évben, folyamatosan vannak zenés szentségimádások.

A karizmatikus közösségek tevékenysége egyebek között erről is szól.

Íme néhány javaslat:

• https://www.imadsaghaza.org/
• https://coretlumenchristi.hu/
• https://www.mkkm.hu/

„Szentségimádás Magyarország” Facebook csoport (használjuk erre bátran a közösségi média erejét)
Nem csak szentségimádások, hanem országosan lelkigyakorlatok, Szentlélek szemináriumok, ifjúsági táborok, házas hétvégék is megtalálhatóak az alábbi honlapon: https://www.keresztenyprogram.hu/

Szemezgessetek, gyógyuljatok és imádkozzatok sokat!

Minél idősebbek vagyunk, annál inkább rá kell döbbennünk, hogy az életünk bizony nem olyan, amilyennek elterveztük, és még csak nem is olyan, amilyet jámbor keresztényként élnünk kellene, akármennyire is erre törekszünk gyerekkorunktól kezdve. Nincs ember traumatikus élmény nélkül. Ezek lehetnek kisebb, vagy nagyobb traumák, gyerekkori rossz berögződések, vagy később, felnőttkorban kapott sebek, veszteségek.

Az emberi élet tagadhatatlan része a bűn, és a bűn következménye a szenvedés. Szenvedünk mások bűnei miatt, és a sajátjaink miatt is, mások pedig a mi bűneink, vagy néha a túlzott jóakaratunk miatt szenvednek. A nagyböjt tökéletes alkalom arra, hogy tartsunk a témában egy nagyobb vizsgálatot.

Szentgyónás

Mindennek az alfája és ómegája, az Istennel való szeretetkapcsolat helyreállításának első lépése az őszinte, mély, megfelelően előkészített szentgyónás. Ez egyben a saját magunknak való megbocsájtás eszköze is (ami egyébként az egyik legnehezebb feladat). Ha a szívünkkel is meg tudjuk érezni, hogy Isten feltétel nélkül, úgy, ahogy vagyunk, gyengeségeinkkel együtt is igazán szeret bennünket, és vágyik a velünk való mély kapcsolódásra, alapjaiban változik meg az életünk és a gondolkodásunk.

Egyszer az egyik zarándoklaton elmagyarázta nekem a lelki vezetőnk (amit azóta többen is megerősítettek), hogy amikor a pap beül a gyóntatószékbe, az Isten irgalmának közvetítőjévé válik. Azért imádkozik, hogy ne az egójából, hanem a Szentlélek sugallata által tudjon szólni a gyónóhoz. Lehetőség szerint olyan paphoz járjunk gyónni, aki megfelelően le tudja közvetíteni az Isten hazaváró, „tékozló” szeretetét.

A legjobb, ha van lelki vezetőnk, akihez bizalommal tudunk fordulni. Jómagam egy ideig „gyónás-turista” voltam. Szerettem mindig máshoz elmenni az ismétlődő bűnök szégyene miatt. Nem lett jó eredménye a lelki életemre nézve, a mai napig hordozok sebeket olyan gyóntatók miatt, akik ítéletesek voltak, akiken éreztem, hogy már nem tudják szeretni az embereket. A papok is emberek, kiéghetnek, ugyanúgy hordozzák a saját traumáikat, pszichés terheiket. Keressünk, és biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni a megfelelő lelkiatyát.

Könyvajánló a gyónás teljességének megéléséhez:

• Katona István-Kunszabó Zoltán: Meghívás az életre
• Szentmártoni Mihály: Az örömteli szentgyónás titka

+1 tipp: Ne féljünk idegen nyelven gyónni. A nyelvi nehézségek miatt automatikusan sokkal lelkiismeretesebben készülünk fel, nem kertelünk, nincs körülírás, a lényeg kimondása van, és eleve mélyebb alázattal megyünk be a gyóntató székbe. Pont ez a lényege a szentgyónásnak. Az alázat felindítása és a kegyelem elfogadása.

2026-ban, Assisi Szent Ferenc Tranzitusának 800-adik évfordulóján különös figyelem kíséri Szent Ferenc kérését, miszerint teljes búcsút nyerhet az, aki őszinte bűnbánó lélekkel elzarándokol a Porziuncolába. Szent Ferenc maga kérte ezt a kegyelmet Jézustól az egyik látomása alkalmával. Az évforduló alkalmával márciusban Szent Ferenc ereklyéit is meg lehet tekinteni.

Természetesen sok zarándoklatunk vezet Assisibe: ha szeretnél magad is részt venni, itt tájékozódhatsz.

Böjt

A böjtről az önmegtagadás, a lemondás és általuk a felkészülés jut eszünkbe. Újabban aktív jócselekedetekkel, másokon való segítéssel is lehet böjtölni. Ez mind nagyon jó és igaz is, de a böjt lényege a fókuszváltás. Az éhezésnek csak akkor van értelme, ha a figyelmünket teljes mértékben az Istenkapcsolatunkra tudja irányítani. Jól esne valami, de Istennek ajánlom fel, hogy nem veszem magamhoz. Talán soha nem volt annyira fontos a böjt, mint a jelenlegi pazarló, túlfogyasztó világban. A fogyasztásról, vásárlásról az Isten akarata felé kell irányítanunk a figyelmünket. Ha ez nincs meg, akkor „csak” a testünk fog profitálni a böjtből (ami szintén nem rossz dolog). Fontos tehát, hogy a böjtölésünket mindig kitartó, mély imaélet kísérje.

Keresztút

A mélyen szenvedő ember legjobb kapaszkodója a Krisztussal való együttlét a szenvedésben. Ne csak olvassuk a keresztutat, írjuk meg a sajátunkat! Szánjuk rá az időt, és minden egyes stációról írjuk le saját
magunknak, hogy számunkra mit jelent! Miért szenvedünk tőle, vagy hogyan okoztunk másoknak szenvedést? Mit jelent számunka az ítélkezés, milyen kereszteket hordozunk? Vajon el tudunk-e fogadni segítséget, vagy büszkék vagyunk? Mit érzünk a 12. stációnál? Az istenkapcsolatomban hatalmas mérföldkő volt az, amikor megírtam a saját keresztutamat. Annyit tudok mondani: sok idő, sok energia, nagy felismerések, meginduló változások, nagyon bensőséges kapcsolat Jézussal, a szeretet megérzése. Az egyik legjobb pszichoterápiás eszköz.

Folytatása következik…

Babinszki Réka

A jubileumi ünnep középpontjában a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise állt, amelyet Berhidai Piusz OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa mutatott be. Szentbeszédében a zarándoklat mélyebb értelméről beszélt, Assisi Szent Ferenc életének három „útját” állítva példaként a jelenlévők elé.

A ferences tartományfőnök hangsúlyozta: a zarándokút mindig leképezi az ember életútját. Az elindulás bátorságát, amikor ki kell lépni a megszokottból; az úton levés tapasztalatát, amikor a másik emberre vagyunk utalva; és a visszatérést ahhoz a helyhez – külsőhöz vagy belsőhöz –, ahol először megszólított bennünket az Isten. „Minden zarándoklatunk elővételezése annak, hogy belépjünk a húsvéti örömbe” – fogalmazott, arra bátorítva a közösséget, hogy merjenek újra és újra elindulni, egymás felé is nyitottan, a végső cél felé tekintve.

A szentmisét követően az ünneplés a pasaréti ferences templom közösségi házában folytatódott. A kötetlenebb együttlét lehetőséget adott arra, hogy a zarándokok személyesen is megismerjék az iroda munkatársait, beszélgessenek, emlékeket idézzenek, és – nem kis lelkesedéssel – részt vegyenek egy játékos kvízben, amely a Pannon Pilgrim elmúlt tíz évének történetét idézte fel.

Az alkalom legizgalmasabb része a sorsolás volt, amelynek során zarándokutak találtak új gazdára. Külön köszöntöttük Kovács Lajosné Gabit, aki leghűségesebb zarándokunk, már 21 alkalommal utazott velünk. A jubileum alkalmából így elindulhat a 22. útjára is: a nyári La Salette-i zarándoklatra látja vendégül az iroda.  

Az ünnepségen bemutatkozott a Pannon Pilgrim három alapító-tulajdonosa is, Balázs, Attila és Gábor személyes hangon idézték fel az iroda születésének történetét. Ahogy elmondták, barátságuk még a szegedi egyetemi lelkészség idejére nyúlik vissza, és bár az élet hosszú időre más irányba sodorta őket, a közös hit és tapasztalat végül újra egymás mellé állította őket. A Pannon Pilgrim egy piaci rés felismeréséből indult: abból az igényből, hogy a mai ember számára is elérhetővé váljon a zarándoklat – akár egy hosszú hétvégén, repülővel, mégis valódi lelki tartalommal.

Tíz év távlatából egyértelművé vált: nem csupán utak, hanem közösség is szerveződött. A jelenlévők történetei, visszatérő mosolyai és a sok ismerős arc mind arról tanúskodtak, hogy a Pannon Pilgrim mottója – „Társ az úton” – nem üres szlogen, hanem megélt valóság. Az iroda munkatársai és zarándokai között kölcsönös bizalom, figyelem és szeretet alakult ki, amely túlmutat egy-egy utazáson.

A jubileumi ünnep így egyszerre volt hálaadás a megtett utakért és biztatás az előttük állókhoz. Megerősítés abban, hogy érdemes elindulni, együtt maradni útközben, és újra meg újra visszatalálni ahhoz a kegyelmi ponthoz, ahol az ember megérti: jó úton jár – és nincs egyedül.

Santarém

Santarém mintegy 30.000 lakosú portugál városka, az azonos nevű megye székhelye. Ebben a megyében található Fatima is, nagyjából 60 km-re Santarémtől, ahol szintén találunk egy eucharisztikus csodát őrző templomot.

A 13. század közepén egy asszony gyanút fogott, hogy a férje félrelép, ezért elment egy jósnőhöz, aki az ostyából akart szerelmi bájitalt főzni. A féltékeny asszony a következő szentmisén áldozás után rögtön kivette a szentostyát a szájából, és a fejkendőjébe rejtette. Ez azonban már az utcán véres lett, amire a járókelők hívták fel az asszony figyelmét. Ezután ijedtében egy fiókba dugta a véres kendőt, amely azonban éjszaka fénycsóvákat bocsájtott ki és felébresztette a házaspárt. Elmesélték az esetet a plébánosnak, aki a vérző ostyát visszahelyezte méltó helyére, a tabernákulumba, ahol még 3 napig folyt belőle a vér.

Az ereklye a későbbi századokban többször is elkezdett vérezni a hívek szeme láttára. A legenda szerint az egyik ilyen csodának Xavéri Szent Ferenc is tanúja volt, mielőtt 1541-ben elindult indiai missziójába. Egyes pápák teljes búcsút adtak az ide zarándoklóknak, akik hódolatukat fejezték ki az Oltáriszentség előtt. A házaspár otthonát 1684-ben kápolnává alakították.

A fenti kép 360°-ban körbeforgatható: körülnézhetünk a templomban

Írta: Babinszki Réka, zarándoklatvezető

* * *

Szívesen elzarándokolna Fatimába? Tartson velünk!

A sorozat további részei:

• Eucharisztikus csodák az ókortól a 21. századig
• A bolsenai mise
• A hanyag sienai pap, avagy a casciai csoda

„A Gave partjára mentem fát gyűjteni két másik lánnyal. Elkezdtek átkelni a patakon, és elsírták magukat. Megkérdeztem tőlük, miért sírnak? Azt válaszolták, hogy hideg a víz. Megkértem őket, hogy segítsenek beledobni néhány követ a vízbe, hogy át tudjak menni anélkül, hogy levenném a cipőmet. Azt válaszolták, hogy tegyek én is úgy, mint ők. Így hát egy kicsit tovább mentem, hogy megnézzem, át tudok-e menni anélkül, hogy levenném a cipőmet. Nem sikerült. Ezért visszamentem a barlanggal szemközti helyre, hogy levegyem a cipőmet. Ahogy levettem az egyik zoknimat, szélsuhogáshoz hasonló zajt hallottam. A rét felé fordultam, de láttam, hogy a fák egyáltalán nem mozdulnak. Folytattam a cipőm levételét; ugyanazt a zajt hallottam. Felemeltem a fejem és a barlang felé néztem. Egy fehérbe öltözött Hölgyet láttam: fehér ruhát viselt, kék szíjjal és egy-egy sárga rózsával a lábán, és ugyanilyen színű volt a rózsafüzére is. Amikor ezt megláttam, megdörzsöltem a szemem; azt hittem, rosszul látok. Belenyúltam a zsebembe, és megtaláltam a rózsafüzéremet. Keresztet akartam vetni; nem tudtam a kezemet a homlokomhoz emelni: leesett. A látomás keresztet vetett. Remegett a kezem; megpróbáltam én is keresztet vetni, és sikerült. Elmondtam a rózsafüzért; a látomás is morzsolta a gyöngyöket a saját rózsafüzérén, de az ajka nem mozdult. Amikor befejeztem a rózsafüzért, a látomás hirtelen eltűnt. Megkérdeztem a többieket, hogy láttak-e valamit, és azt mondták, hogy nem láttak semmit. Megkérdezték, hogy mi volt az, és kérték, hogy mondjam el nekik. Mondtam nekik, hogy egy fehérbe öltözött Hölgyet láttam, de nem tudom, mi volt az, és ne mondják el másnak. Akkor azt mondták, hogy nem szabad többet odamennem; én erre ellentmondtam nekik.

legszerényebb és legodaadóbb híve
Bernadette Soubirous”

Ezek az egyszerű szavak a jelenésekről szóló első kézzel írott beszámolóból származnak, amelyet „főtisztelendő Gondrand atyának, a Szeplőtelen Szűz Mária oblátusának” címzett, a közeli Betharramba.

Ezt a kézzel írott beszámolót számtalan szóbeli beszámoló előzte meg, amelyeket Bernadette zarándokoknak adott, és számos vallomás, amelyet hivatalos személyek előtt tett.

A barlang manapság így néz ki (a fénykép készítője ott állt, ahol hajdanán a folyó közepe lehetett):

A Jeruzsálemi Királyság végnapjai

A városban – és az egész Jeruzsálemi Királyságban – érezni lehet, hogy közel a vég, a mamelukok fokozatosan egyre több területet foglalnak el, és csak idő kérdése a keresztes hadjáratokban létrehozott állam – és vele együtt a főváros, Akko – pusztulása. Názáretben már majd’ 30 évvel korábban lerombolták a Mária háza fölé épült templomot, és mostanra mindenki látja, hogy rövidesen semmi sem marad a keresztény királyságból.

Aki csak tud, ereklyéket ment: a pisai hajósok például szekérszám hordják a Golgota földjét, hogy szülővárosukban abból alakítsanak ki egy exkluzív temetőt a dóm és a híres ferde torony szomszédságában. Így tesz a híres – egykor bizánci császárokat is adó – Angelosz-dinasztia is, akik szintén kiterjedt birtokokkal rendelkeznek Palesztinában. Minden bizonnyal maga I. Nikéforosz, a mai Görögország északnyugati részén elterülő Epirusz despotája adja ki a parancsot Szűz Mária názáreti házának elszállítására. A bontást a keresztes lovagok szakszerűen – ma azt mondanánk, hogy műemlékvédelmi szempontokat szem előtt tartva – végzik: az egyes téglákat és faldarabokat szénnel és rovátkákkal megjelölik, hogy később a lehető leghűségesebb formában lehessen újra felépíteni a házat – bárhol is történjék ez. A téglákat aztán szekerekre rakják, és átszállítják a 40 km-re lévő tengerparti Akkóba

A Szent Ház útja

A Szent Házat szállító hajó 1291. május 13-án futhat ki a Földközi-tengerre az immáron ostromlott városból, amely alig 10 nappal később elesik; aki nem tudott elmenekülni, azt a mamelukok kardélre hányják vagy eladják rabszolgának.

Hogy ezután mi történik az házzal, azt nehéz rekonstruálni. Valószínűleg valahol pihen, talán az akkori Magyar Királyság egyik kikötőjében, Fiuméban (pontosabban a mellette fekvő Trsatban/Tersattóban, ahogy a legenda mondja). A Fiume szó olaszul folyót jelent, tehát egyesek szerint elképzelhető, hogy a Korfu szigetén található Potamoszban tárolták a házat (amelynek neve szintén folyót jelent, és amely az Epiruszi Despotátus fennhatósága alá tartozott). Nikéforosz uralkodó lánya, a 14 éves Thamár Angellini valószínűleg még nem is sejti, hogy rövidesen neki is köze lesz a házhoz.

Három évvel később, 1294-ben ugyanis a Bizánci Birodalom által keletről szorongatott Nikéforosz az Adriai-tenger szemközti partján talál szövetségest a nápolyi Anjou-házban, és ennek megpecsételéseként az akkor 17 éves Thamárt feleségül adja a 16 éves I. Anjou Fülöphöz (V. István magyar király unokájához). A mennyegzőre Itáliában, az Appenninek közepén, L’Aquilában kerül sor 1294. augusztus 13-án, pénteken, feltehetően hatalmas ünnepségek közepette. Számunkra a legérdekesebb részlet, hogy fennmarad egy – egyesek szerint nem hiteles – felsorolás a pár nászajándékairól, ahol rögtön a második tétel a következő: „Szent kövek, amelyek Miasszonyunk, az Istenszülő és Szűz Mária házából származnak”. Úgy tűnik tehát, hogy az örömapa nászajándékba adta a Szent Házat lányának és vejének. A középiskolás korú Fülöp – talán jó katolikusként, talán mert a szintén nászajándékba kapott erődítmények és uralkodói címek mellett a „kövek” kevéssé érdekelték – a Szent Házat rögtön tovább is adja a katolikus anyaszentegyháznak, vagyis a pápának.

Fejedelmi ajándék

Ezt annál is könnyebben megteheti, hiszen két év után végre van pápa. Az esküvő előtt alig egy héttel sikerült pápává választani Perugiában a 80 éves V. Celesztint, aki L’Aquila mellett élt remeteként. A sikeres választás híre tehát valószínűleg az esküvő körüli napokban érte el násznépet.

A pápaválasztás egyébként keserves volt: a 12 (később egyikük halálával 11) pápaválasztó bíboros több mint két éven át nem tudott megegyezni, az egyes ülések között hónapok teltek, a vezető nélkül maradt Róma városában zavargások támadtak és járványok dúltak, olyannyira, hogy egy ismert szent életű és agg remete egy levélben megfenyegette a bíborosokat, hogy amennyiben továbbra sem képesek döntést hozni, az Úr haragja le fog rájuk sújtani. Tehát megválasztották a remetét pápának.

Az aggastyán V. Celesztin bár szent életű ember volt (később hivatalosan is szentté avatták), politikai érzéknek teljesen híján volt. Pápasága alatt Rómába be sem lépett, teljesen a nápolyi Anjouk befolyása alá került, egymás után hozta a szerencsétlen egyházkormányzási döntéseket, míg végül alig öt hónap uralkodás után lemondott, két évvel később pedig el is hunyt.

Miért pont Loreto?

Neki ajándékozza tehát az ifjú pár Szűz Mária házát. De miért nem került a ház Rómába? Vagy legalább egy jelentős városba? Talán azért, mert az egyház ügyeit V. Celesztin helyett római helynöke, Salvo igazgatta, aki történetesen (a Loreto melletti) Recanati püspöke volt: talán úgy gondolta, hogy egy ilyen szép ereklye az ő egyházmegyéjében is jól mutatna. Recanati egyébként a Pápa Állam területén volt, tehát igazán senki sem vádolhatta azzal, hogy kisajátította a házat. Egyes kutatók szerint még az is elképzelhető, hogy az angyalok általi szállítás legendáját is ő ötlötte ki, hogy ily módon legitimálja a Szent Ház helyét – hiszen ki is merne elmozdítani egy épületet arról a helyről, ahová angyalok állították.

Így történt? Vagy talán mégis angyalszárnyon szállt a ház Loretóba? Valószínűleg soha sem fogjuk megtudni…

Az viszont régészeti bizonyítékok alapján is szinte teljesen biztosra vehető, hogy a ház valóban Názáretből származik.

Kíváncsi az angyalszárnyakon szállított ház legendájára is? Koppintson ide!

Ön is szívesen elzarándokolna ide? Koppintson:
olaszországi repülős és gyalogos útjaink közül több is érinti Loretót.

Feltűnik, hogy a képen két Kisjézus van? Ha kíváncsiak miért, olvassák el az alábbiakat.

Ferenc pápa néhány éve karácsonyi üdvözletéhez a Születés képét választotta, amelyet Giotto festett az Assisi Szent Ferenc-bazilika alsó részének jobb oldali kereszthajójába (1313 körül).

A bibliai kijelentés, amelyet mögé helyez, Izajás könyvéből való: „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: […] Béke Fejedelme.” Ezért a karácsonytól a béke gondolatait, tekintetét és gesztusait vesszük át. A pápa azért fordult Assisi felé, mert Szent Ferenc volt az, aki a világon először betlehemet állított Greccióban.

Ezen az 1223-as éjszakán Ferenc „ábrázolni akarta a Betlehemben született Gyermeket , és valamilyen módon a test szemével akarta látni azokat a nehézségeket, amelyeket az újszülöttnek szükséges dolgok hiánya okozott a Kisjézusnak”, hogy így a Gyermek minden ember szívében megszülethessen. A ferencesek által Giottónak elbeszélt születéstörtént része az úgynevezett Szegények Bibliájának, vagyis az assisi bazilikában található freskóknak, amelyek Ferenc életét úgy mesélik el, hogy az mindenkihez – még az írástudatlanokhoz is – eljusson.

Ez a freskó az egyetlen a világon, ahol a a születési jeleneten két kisgyermeket látunk: a lelki olvasat szerint ez Krisztus emberi és isteni természetét fejezi ki. Giotto az isteni oldalt a betlehemi éjszakában felragyogó kékségen keresztül meséli el. A művész megalapozza, kiszélesíti és kiterjeszti az elbeszélést, tudatában annak, hogy igaz történetet mesél, nem pedig mesét. A kék szín használata mindenkit megmozgat és magával ragad, legyen az zarándok vagy turista. Aki belép a bazilikákba, el lesz ragadtatva. Ez a kék mély, ragyogó és mindenekelőtt királyi szín.

Giotto égboltja ragyogó fényt vet az ábrázolásokra, tisztává és hamisítatlanná téve azokat. Ezzel közelebb hozza az embert az általa lefestett igazsághoz, amely igazság az egytől egyig Jézusra irányuló tekintetekből és gesztusokból derül ki: ez Giotto tágra nyílt, kíváncsi és kielégített nézőpontja. A kép fényében Ferenc pápa három olyan gesztust emel ki erre a karácsonyra, amelyek „szörnyen emberiek”, mert kihívást jelentenek, és „édesen emberiek”, mert lehetségesek. A gesztusok a két bába gesztusai, akik a freskón a két újszülött mellett állnak: átölelik, bepólyálják és támogatják.

• Az első, az ölelés, egy emberi példázat. Arról szól, hogy a másikat nem idegennek, hanem az emberiség „darabjának” tekintjük, aki így hozzánk tartozik.
• A pólyázás olyan gesztus, amely a másik szenvedésének enyhítésére irányul. Ez az éhség szenvedésének enyhítése, vagyis a szoptatás és a hideg elszenvedésének enyhítése, amikor kénytelenek vagyunk elhagyni szülőföldünket.
• A támogatás a test törékenységének szól. Ezáltal kapunk meghívást arra, hogy gesztusainkon keresztül érzékeljük a velünk lévő Istent. Ez a karácsony üzenete.

A Giotto által lefestett jelenetet elemezve két helyszín válik nyilvánvalóvá: a barlang és a pásztorok mezeje. A mindennapi nyomor két jele, amelyek éppen a Reménynek válnak a középpontjává. Ezek a társadalomnak azok a szélei, amelyeket a pápa szeretne lefesteni, hogy mindennapi életünk egyszerű cselekedetein keresztül tudatosítsuk Isten jelenlétét.

(Az olasz Avvenire hetilap 2016. december 6-i cikke nyomán.)

Ha szigorúan teológiailag nézzük, akkor minden szentmise ugyanannyit „ér” mondja bár egy falusi káplán vagy maga a szentatya. Elméletileg ugyanígy nem „értékesebb” az, ha Lourdes-ban imádkozunk a barlang előtt, mintha odahaza imádkoznánk a hálószobánkban. Azonban a Jóisten nem írható le pontos természettudományos elvekkel és számokkal, így sokunk élménye, hogy egy-egy szent helyen közvetlenebbül tapasztalhatjuk meg az Úr jelenlétét, Mária vagy egy másik szent lelkiségét.

Új kezdeményezésünk is erre irányul. Még ha személyesen nem is tud részt venni egy zarándoklaton, imádságát szívesen magunkkal visszük, hogy a helyszínen egy szentmisén elhangozzék, s meghallgatásra találjon.

Hogyan működik?

1. Töltse ki az alábbi űrlapot, vagy
   írjon egy e-mailt az imaszandek@pannonpilgrim.com címre (mindenképpen legyen benne, hogy a kérés melyik kegyhelyen hangozzék el).
2. A szándékot magunkkal visszük a megjelölt helyre, és ott a pap felolvassa a szentmise felajánlási részében.

A fenti fotó Himsan képe a Pixabayről.

Aztán megjelent a járvány, amellyel kapcsolatban (amint az az előző bejegyzésben is látszik) eleinte derűlátók voltunk. Most már kevésbé…

Az Európai Bizottság egy múlt heti jelentése szerint az utazási irodák forgalma 86%-kal csökkent: ezt mi is érzékeljük (sőt, megszenvedjük), ahogy az összes utazási iroda Magyarországon és szerte Európában (sőt szerte a világban).

A fent említett szép valóság néhány hét alatt szertefoszlott, s a virágzás helyébe a túlélésért való munka és a kivárás lépett. Sok mindenünk elveszett – azonban ennél fontosabb, hogy mink van?

Van egyrészt reményünk, hogy a járvány nem tart örökké, s talán ősszel újra útnak indulhatunk. Vagyunk mi egymásnak, négy egymást becsülő és szerető munkatárs, van a fejünkben sok tudás és tapasztalat, és van sok partnerünk Európa-szerte, akikkel számíthatunk egymásra.

És vannak Önök, minket már ismerő és még nem ismerő zarándokok, akiktől sok biztató szót, megértést, szép visszajelzést és megerősítést kapunk a zarándoklatokon, és sokszor utánuk is személyesen, telefonon, a Facebookon vagy éppen e-mailen. Köszönjük!

Gyakran emlegetjük egymásnak a heti megbeszéléseinken, hogy Isten szeret minket, hiszen nagyon sok széppel elhalmozott az elmúlt években. Úgy tűnik, most – sokakkal együtt – próbára tétetünk. Igyekszünk, hogy kiálljuk, s minél előbb újra útnak indulhassunk a fatimai vagy a lourdes-i Szűzanya felé, az így húsvét táján különösen sokat emlegetett Szentföldre, Pio atyához Dél-Olaszországba, vagy éppen gyalogosan a toszkán dombokon át Szent Péter sírjához, Rómába.

Hálát adni…